FÉRFIKÖNNYEK

Gáspár Zsolti kiáll Rékasi Károly mellett

Buster

Létrehozva: 2023.11.20.

Módosítva: 2023.11.20.

Igaz, hogy Rékasi Károlynál nagyon hamar eljött a pillanat, amikor nem tudta visszatartani könnyeit a Farm VIP forgatásán, de a férfikönnyek tekintetében nincs egyedül. Néha Zsolti gazdánál is eltörik a mécses.

A 61 éves színésztől nem kis vállalás volt, hogy a nyár közepén beköltözött a TV2 emblematikus kalandreality-jének helyszínére. Persze nem a kora miatt, hiszen láthatóan ő is megtalálta a Szent Grált, vagyis kortyolt az élet vízéből. Inkább az okozhatott volna számára nehézséget, hogy a 2015-ben elszenvedett súlyos motorbalesete következményeként maradandó sérüléseket szenvedett. Mégsem ez gördítette az első akadályt Rékasi Károly elé a hétfő este startoló Farm VIP negyedik szériájában.

Rékasi Károly
Rékasi Károly nem bírt a benne felgyülemlett feszültséggel (Fotó: TV2)

Rékasi Károly zokogásban tört ki… 

Történetesen egy matekfeladat akasztotta meg Károlynál a kerekeket és a nyomás alatt lelkileg tört meg. A kőkemény férfi nem viselte jól a rá háruló terhet, és egy ponton hangos zokogásban tört ki. A forgatáson persze a levegő is megfagyott, hiszen erre a drámai jelentre senki sem számított, már a játék legelején. A Bors megkereste Gáspár Zsoltit, aki jó gazdaként ki is állt a színész mellett és felidézte magában azokat a pillanatokat, amikor nála is eltört a mécses. No nem arról mesélt, amikor gyermekkorukban Győzike jól elkalapálta, hanem inkább olyan emlékeit hozta felszínre, melyek nem vesznek annyira a távoli múltba.


Megállíthatatlanul folyt a könnyünk…”

Férfiként sírni egyáltalán nem szégyen, hiszen mi sem vagyunk kőből, és mi sem mindig viseljük jól a kudarcainkat. 

Aki azt állítja, hogy nem érzékenyült még el egy-egy helyzetben, vagy éppen nem sírta el magát miközben éppen nagyon nem sikerült neki valami, az szerintem hazudik, vagy egyszerűen csak nincs szíve 

kezdte lapunknak Gáspár Zsolti, majd sorolni kezdte azon alkalmakat és életeseményeket, melyek során ő maga is sírva fakadt – Tíz évvel ezelőtt volt egy nagyon kemény időszak az életünkben, amikor bizony édesapámnak, Győzőnek és nekem is megállíthatatlanul folyt a könnyünk. Édesanyánk elvesztése máig feldolgozhatatlan és tulajdonképpen már most is gombóc van a torkomban, hogy felidézem magamban azt az érzést, vagyis inkább földöntúli fájdalmat. Ez persze természetes és szerintem még a legkeményebb, harcedzett férfiak is sírnak, amikor az édesanyjuk elmegy… – mondta valóban könnyeivel küszködve a TV2 sikerműsorának gazdája, aki persze sírt már pontosan olyan helyzetben is, mint amilyenbe Rékasi Károly került a hétfő esti első adás forgatásán.

Gáspár Zsoltit Demcsák Zsuzsa még nem látta sírni, de a birkái már igen (Fotó: Bors)

Legyél te is Rékasi Károly

Jó, nem egy matekpéldán szoktam sírni, de ennek egyszerű az oka. Sírtam ilyesmin eleget az iskolába, hiszen nem titok, hogy nem voltam nagy barátja a számoknak akkoriban. Arról nem beszélve, hogy valójában sosem kerültem olyan helyzetbe, hogy az én matektudásomon álljon, vagy bukjon egy csapat sikere. Viszont megesett már velem többször is, hogy akár egy munka közbeni nagyon feszült helyzet miatt veszítettem el a fejem és nem szégyellem bevallani, hogy sírtam is a dühítő, a tehetetlenségemtől, vagy csalódottságomban. 

A birkáim bizony tudnának mesélni, hiszen a leggyakrabban ők látták a könnyeimet 

– árulta el Gáspár Zsolti, aki szerint minden férfinak szüksége van néha arra, hogy elesettnek, gyengének érezhesse, vagy mutathassa magát. – A férfikönnyeken nincs mit titkolni, hiszen az erősebbik nem is csak ember. És hát szerintem a nők sem tekintik ezt igazán gyengeségnek. Szóval férfitársaim! Legyetek néha ti is Rékasi Károlyok, vagy Zsolti gazdák és sírjatok nyugodtan! – szólította fel lapunkon keresztül férfitársait Zsolti.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap