Mesterséges intelligenciával fiatalítaná magát a TV2 sztárja

A Nagy Ő szinte bármit megengedhet magának, egy dolgot azonban nem akar és nem is tud megvenni pénzen: a szerelmet, ami egyelőre még várat magára. A saját egészségéért rengeteget tesz a sportolással, sőt, még a mesterséges intelligenciát is használná a fiatalításához – minderről a hot! magazinnak mesélt bővebben.

hot!: Kanyarodjunk vissza a történeted elejére. Milyen gyerekkorod volt?

Jákob Zoltán: Boldog. Akkor még nem ismertem a világot, amiben most élek. Egy szűk közösségben éltem egy pici zsákfaluban, ahol nagyon kevés emberrel találkoztam. Az édesanyámmal töltött idő volt számomra a boldog idő; apukám mindig úton volt és dolgozott, a bátyám pedig akkoriban már felköltözött Budapestre. Ahogy nőttem fel, úgy tűnt el bennem ez a fajta felhőtlen boldogság az elvárások és a megfelelések miatt. 

hot!: Van benned megfelelési kényszer mások felé?

Jákob Zoltán: Szerintem minden emberben van. Saját magadat nem látod úgy, mintha mások szemével néznéd, és ez probléma. Most, hogy sok pénzem lett, rájöttem, hogy a pénz nem boldogít, ha nem vagy kibékülve magaddal. Először kell egy önismeret, hogy aztán a javakkal boldog tudjak lenni. A pénz csak rátesz a boldogságra, nem tudja megalapozni.

„Éjjel-nappal paprikáztunk”

hot!: Mindig tudtál bánni a pénzzel?

Jákob Zoltán: Keresztanyám mondta sokszor, hogy én bánok a legjobban a pénzzel a családban. Mindig spóroltam, és félretettem, amit tudtam. Később tanultam meg, hogy nem a spórolás a jó út, hanem inkább az, hogy több bevételed legyen. 

hot!: Ez neveltetés kérdése nálad?

Jákob Zoltán: Annak idején senkinek sem volt saját autója a faluban – mi vettük meg az első privát járművet. Édesapám nagyon szorgalmasan gyűjtögetett; bevállalta, hogy az első és második szomszéd paprikaföldjét gondozza terményért cserébe, mert ők lusták voltak elvégezni a munkákat. Éjjel-nappal paprikáztunk, disznóink is voltak. Mindenbe belefogtunk, amibe csak lehetett.

hot!: Hogyan jutott eszedbe, hogy vállalkozásba kezdj?

Jákob Zoltán: Mérnökként kezdtem Németországban. Építésvezető voltam. 

 Ezt egy idő után anyagilag nem akarták elismerni, így hazajöttem, és vállalkozó lettem. Majd egy cseh ember megkeresett, hogy nem szeretnék-e itthon műköröm-alapanyagokat forgalmazni. Hamarosan kiderült, hogy csúnyán átvertek, ám erről nem szeretnék beszélni. Szakítottam vele, kimentem Hollandiába, behoztam egy amerikai mű­kö­röm­már­kát, ám azt egy idő után nem fejlesztették tovább, így elkezdtem foglalkozni a saját márkám fejlesztésével. A többi pedig már történelem.

„Immunis vagyok arra, hogy elszálljak”

hot!: Nem szálltál el a sikerektől?

Jákob Zoltán: Aki úgy lesz sikeres, hogy protekciója van, az lehet, hogy nehezen tudja kezelni. A sikert úgy lehet feldolgozni, hogy apró sikerek vannak gyerekkorom óta, és azokból építkezem. A suliban kiválasztottak őrsvezetőnek; amikor bevonultam katonának, ott is előléptettek zászlóaljírnoknak – ezek apró örömök, amik folyamatosan segítettek. 

hot!: A szerelem mindig is hiányként szerepelt az életedben?

Jákob Zoltán: Egész életemben vártam a nagy Ő-re. Többször is éreztem, hogy most itt van az életemben, aztán kiderült, hogy nem azt az illetőt szánta nekem az ég. De sosem értelmeztem úgy, hogy kidobott idő volt egy párkapcsolat. A nagy Ő nem azt jelenti, hogy valakivel örökre együtt vagyok, hanem azt, hogy megtalálom a páromat, akivel lélekben is együtt tudok élni.

hot!: Mit keresel egy lányban?

Jákob Zoltán: A szeme a legfontosabb. Ha látok a tekintetében egy szikrát, akkor az engem megfog. Onnantól kezdve nem érdekel, hogy milyen a feneke vagy a testalkata. Érdekel, hogy tudjunk jókat beszélgetni egymással. Ezt követően nézem meg, hogy mennyire ápolt, figyel-e a hajára, körmére. Ha én beleszerelmesedek valakibe, elmegyek a falig.

„A negyvenedik születésnapom volt a legrosszabb”

hot!: Mi inspirált arra, hogy könyvet írj?

Jákob Zoltán: Nem a saját ötletem volt. Valaki megkeresett azzal, hogy szívesen olvasná a sikerem titkát, illetve a kommentekben is többen jelezték, hogy érdekelné őket – így jutottam el ide. Sokan azt mondják, hogy aki nem tudja, az tanítja. Én most megszegtem ezt, mert úgy próbálom tanítani, hogy közben megcsináltam. Egy darab lesz magamból a könyv, amit úgy neveztem el, hogy Életleckéim. Lesz benne rengeteg sztorizás, nem feltétlenül csak jó dolgokról, pofonokkal, sikerekkel, csalódásokkal.

hot!: Innen jött, hogy segíteni szeretnél másokon?

Jákob Zoltán: Tudom, milyen nehéz sorsok vannak, de nem azért segítek, hogy hálás legyen valaki. Sőt, az emberek jó része nem hálás. Ezért választottam a gyerekeket, mert ők még őszintén tudnak örülni, irigység nélkül. Havonta ellátogatok egy-egy intézménybe; volt, hogy ötmillió forintos támogatást adtam vagy hintát építettem az iskolásoknak. Ez nem felvágás – példát szeretnék mutatni az embereknek.

hot!: Az interjú előtt azt mondtad, hogy te nem leszel nyugdíjas. Hogyan viszonyulsz az idő múlásához?

Jákob Zoltán: A negyvenedik születésnapom volt a legrosszabb. Ott éreztem azt, hogy megöregedtem. Két évig nem is tartottam a nagy napot, majd megértettem, hogy meg kell élni a pillanatokat, és nem ezen rágódni, így azóta nem zavar az idő múlása. Olyan szempontból zavar, hogy a lelkem nem öregszik, de a testem igen. Ezért várom, hogy újraindítsák az emberi sejtek megújulását célzó mesterséges intelligenciát, amit 2021 őszén leállítottak.

hot!: Szembemennél az idővel?

Jákob Zoltán: 

 Felvillanyoz ez a világ, mert amikor azt gondolod, hogy mi értelme az életnek, hiszen befejeződik, akkor felcsillan a remény, hogy nem feltétlenül ez az út vége. Másrészről tudom, hogy a génjeim továbböröklődnek a gyerekeimben, ez pedig kicsit olyan, mintha meghosszabbítanák az életünket. Így könnyű feldolgozni az elmúlást.

hot!: Mennyire fontos az életedben a család?

Jákob Zoltán: Nekem a család mindenek felett áll, még ha a szülők nincsenek is együtt. Nekünk mozaikcsaládunk van a lányaimmal, mert én tök jól összebarátkoztam a volt feleségem mostani párjával, olyannyira, hogy tavaly együtt utaztunk el karácsonykor, és idén is közösen megyünk kikapcsolódni.