Pihenés

Balázs Klári megszólalt közös karrierjükről: " fáradtak vagyunk"

Eve

Létrehozva: 2023.10.10.

Rengeteg a munkájuk, pihenésre alig jut idő, hiszen egyik koncert a másikat éri Kordáéknál. Na de mivel ütik el az időt, mikor otthon vannak, és milyen terveik vannak a jövőre nézve?

Aki már volt Korda György és Balázs Klári koncerten tudhatja, hogy a páros imádja közönségét. Az örökifjú házaspárnak az egész nyara a színpadon telt, alig volt olyan nap a héten, amikor nem éppen egy forgatásra siettek volna, és nem telt el úgy hétvége sem, hogy ne az ország egyik színpadán énekeltek volna. Úgy tűnhet, hogy fáradhatatlanok.

Korda György és Balázs Klári
Nyaralásra nem nagyon maradt idejük Fotó: Móricz István

"Egy itthon töltött nap is kész nyaralás!" 

Bizonyos értelemben fáradhatatlanok is, hiszen a lelkesedésük, a fiatalokat megszégyenítő lendületük mintha semmit sem kopna az idő során. A Korda házaspár mindig szívvel-lélekkel készül minden műsorára, hosszas telefonbeszélgetésekre nem jut idő sokszor, ám mégis, a sajtó megkeresésére mindig kedvesen, és azonnal reagálnak, amikor csak tehetik. Így volt ez most is, amikor Gyuri bácsit kerestük telefonon, ám felesége kislányos hangon szólt bele férje telefonjába. A kérdés pedig így szólt: mikor, és hogyan jut idejük a regenerálódásra, a pihenésre?

– Mi az egész életünket így éltük le, és most is ezt tesszük: szórakoztatunk. Gyuri már 65 éve, én "csak" negyven éve állok mellette a színpadon. De az az igazság, hogy most egy kicsit tényleg fáradtak vagyunk így év vége felé, és még csak most jön a java. A Csináljuk a Fesztivált! forgatásai nemsokára indulnak, ahol ismét benne leszünk a zsűriben. Nagyon szeretjük a napjainkat, de nem mondom, hogy nem esik jól néha itthon lenni – mondta derűsen Balázs Klári, és azt is elmesélte, hogyan pihennek, ha megtehetik.

Nálunk egy itthon töltött nap is kész nyaralás! 

– nevetett Klárika – Most is itthon vagyunk véletlenül éppen, és a férjem meccset néz, én főzök – mesélt tovább mindennapjaikról a kortalan arcú Klárika, aki minden évben megfogadja férjével együtt, hogy kicsit több időt szán majd a pihenésre, aztán végül mégis rengeteget dolgoznak.

20230901 Korda György Balázs Klári koncert Siófok Plázs fotó: Szabolcs László
A fiatalok is imádják a házaspárt, teltház van minden fellépésükön Fotó: Szabolcs László

Női klubot indít

A Korda György-Balázs Klári duó 2024-ben Aréna koncertet ad, a szuperkoncertet Korda 85 névre keresztelték. A karrierjük csúcspontjának számító rendezvény mellett másban is törik a fejüket. Klárika egy új Facebook-oldalt hozott létre magának, ahol főként hölgyekkel tartja majd a kapcsolatot. Egyfajta női klubot alapít.

A hölgyek sokszor kérdeznek bennünket, hogy mi a titkunk Gyurival. Személyesebb témában is sok levelet kapunk, a házasságunkról, magánéletünkről, sokféle témában. Miután az oldalunkat sokszor megbecstelenítették már, több visszaélés is történt, ezen az új oldalon kezdjük tehát újra

 – újságolta az énekesnő.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715090111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715090111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715090111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria