CSAJOZÓGÉP

Ázsia Expressz: Körbe csajozza Amerikát a fiatal magyar énekes

Létrehozva: 2023.10.10.

A fiatal zenész már az Ázsia Expressz startjánál egyértelművé tette, hogy nem csak játszani, de női szíveket meghódítani is érkezett Mexikóba.

Fiatalok, sikeresek, szemtelenül jóképűek és ebből két jelző még sikerre is vezetheti őket, hiszen a fiatalság és a jóképűség feltehetően átjön a Mexikói hölgyeknek is, akik bizony sokat segíthetnek Kempf Zozónak és Brunónak egy-egy szorultabb helyzetben. Bruno egyébként nem is hazudtolja meg önmagát, hiszen az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát keddi adásában megmutatja, hogy csajozás tekintetében nem igazán akad ellenfele a csapatban.

Ázsia Expressz
Bruno sikerrel veti be a sármját Mexikóban (Fotó: TV2)

Kölcsönautót is szerez a mexikói szépség

A zenész ugyanis elhatározza, hogy kizárólag hölgyekhez fordul segítségért és a taktikája be is válik, hiszen egy csinos hölgy a munkatársa autóját kéri kölcsön, csak hogy elvihesse a srácokat a tervezett úti céljukhoz. Bruno az út alatt ráadásul folyamatosan csapja is a szelet sofőrjüknek, és még egy ígéretet is bezsebel arra az esetre, ha a szemrevaló hölgy netán Budapesten járna valamikor a közeli, vagy távoli jövőben. 

Ettől érzi magát férfinek...

Bruno egyébként azt is elárulja, miért csajozik szinte szüntelenül. – Napi szinten 25 perc csajozásra mindig szükségem van, ezek kellenek az én kis napi rutinomba, hogy teljesen férfinak érezzem magam, erősítse az önbizalmamat – magyarázta a TV2 kamerájának a zenész, akiről egy nappal korábban még azt hihettük, hogy csak a szája jár. Hiszen hiába tett ígéretet arra, hogy vacsorázni hívja gyermekkori ábrándjainak tárgyát, végül egy szóval sem jelezte Ördög Nórinak, hogy bizony ő volt élete első, plátói szerelme. – Nórival való románcunk elég egyoldalú egyelőre, hiszen nem tudja, hogy létezem. Ezen majd igyekszünk változtatni… Igazából ez négyéves koromban kezdődött, amikor a kakaómat és a kis katonákat eszegettem reggel és a Kölyök Klubnál megláttam.

 Akkor, ott elrabolta a szívemet. Remélem, hogy amikor beérünk a célba elsőként, akkor egy kicsit nagy mellénnyel megkérdezhetem, hogy nem akar–e az elsővel egy kicsit vacsizni

 – mondta még az első versenynapon Bruno, aki aztán Kempf Zozóval valóban elsőként teljesítette az első távot, de nem volt elég bátor, hogy elhívjon egy férjes asszonyt vacsorázni. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190104_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002217
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002217
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002217
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002217
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték