Álomesküvő

Exkluzív részleteket árult el esküvőjéről Tóth Vera: már a babát tervezik a férjével

N.T.

Létrehozva: 2023.08.22.

Az énekesnőnek és férjének mindent újra kellett terveznie néhány nappal a ceremónia előtt, azonban ez sem állította meg őket.

Tóth Vera még 2004-ben lopta magát az ország szívébe, aminek – na meg persze csodás hangjának – köszönhetően meg is nyerte a Megasztár első szériáját. Az énekesnő azóta is nagy közönségkedvenc, így mindenki nagy érdeklődéssel figyeli, hogy a hetekben titokban férjhez ment.

Tóth Vera, TV2 Tények videógrab
Az énekesnő titkos esküvőn kötötte össze életét a kedvesével  Fotó: TV2

Azt már egy jó ideje lehetett tudni, hogy Vera és kedvese, a sztárszakács, Pauli Zoltán jegyben járnak, a titkos esküvő híre azonban sokakat meglepett. Azóta pedig már azt is megmutatta Megasztár egykori győztese, hogy milyen káprázatosan festett esküvői ruhájában, sőt, azt is láthattuk, hogy milyen gyönyörű koszorúslányvolt unokahúga, a kis Hannaróza és anyukája, Tóth Gabi.

Az énekesnő most pedig egy még egy exkluzív interjút is adott a Tények Plusz stábjának, melyben több fotót és részletet is megosztott a nagy napból, amin lényegében semmi sem alakult úgy, ahogy eltervezték. Már az sem titok, hogy az újdonsült házasok már nagyon szeretnének egy kisbabát is.

Jelen pillanatban Pauli Tóth Veronika vagyok

– kezdte az interjút a boldogságtól csak úgy ragyogó énekesnő, aki megnyugtatta a rajongóit: művészként megtartja az eredeti nevét, okmányaiban azonban már a férjezett neve szerepel. A páros esküvője pedig nem is sikerülhetett volna másképp, ahogy eltervezték, hiszen szó szerint minden közbejött, ami csak közbejöhetett.

A nagy napról és a jövőbeli terveiről Vera itt mesélt:

Kétlaki életet él Tóth Vera és férje

A videóból az is kiderül: míg Vera javarészt Budapesten él, addig férje Palkonyán, és noha továbbra sem tervezik, hogy teljesen összeköltözzenek, úgy tekintenek kétlaki életükre, mintha kétközös otthonuk lenne, nem csupán egy. Az énekesnő egyébként a családalapításról is beszélt. Elárulta: korábban is sóba jött már köztük, de az élet mindig felülírta a terveiket.

https://cdn.borsonline.hu/2023/08/tabWSaSvlBcqdzwE5F2BGj6jMFZA_O1071f64hgWoP4/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhNTRjMGZhODNlNzQ3MjM4M2Y0NzA0MzUxYTE5OTY1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Én is tudok szép lenni?": esküvő előtti félelmeiről vallott Tóth Vera

Küllemével kapcsolatos aggályairól beszélt az énekesnő.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025622
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025622
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025622
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025622
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség