Utazás

Rubint Réka a meglepetés utazásról: Most ez életmentő volt lelkileg

EVE

Létrehozva: 2023.07.08.

A legjobbkor jött Réka számára a szülinapjára kapott meglepetésutazás, melyre kettesben jutottak el férjével, Schobert Norbival.

Rubint Réka nemrég ünnepelte a születésnapját, és a többnapos ünnepléssorozat fénypontja az az utazás volt, mellyel Norbi lepte meg a fitnesz koronázatlan királynőjét. Réka imádja a meglepetéseket, és az elmúlt időszakban – elmondása szerint, rá is fért egy kis pihenéssel egybekötött utazás.

Az éltemnek egy olyan szakaszába vitt erre a helyre Norbi, ami most életmentő volt lelkileg nekem!

− Minden szempontból azt éreztem, hogy most értem meg erre a helyre. Annyira vágytam ide, és én hiszek is benne, hogy most kellett eljutnom ide. Azt elmondhatom, hogy Görögországban jártunk, de nem mondom el, hogy pontosan hol, maradjon meg ez kettőnk titkának — kezdte Rubint Réka, akit vélhetően az elmúlt időszakban sok stressz ért, így épp jól jött, hogy elszakadhatott a napi dolgoktól.

Norbi meglepi útra vitte feleségét (Fotó: Nagy Zoltán)

 A sztáranyuka azt mondja, őt nem nehéz meglepni, mi több, odavan a váratlan meglepikért. 

− Az én barátaimnak és szeretteimnek szerintem velem nagyon könnyű dolga van, hiszen én élményt kapni szeretek a legjobban. Látni, tapasztalni, magamba szívni azt az életérzést, amit adhat. És Norbi ebben is nagyon jó társ, mert a bakancslistámon rengeteg az úti cél – mesélte Réka.

− Imádok utazni, hiszen gyermekként ez nem adatott meg.

A mi családunkban édesanyám, édesapám is egész nyáron a földeken dolgoztak, mi is velük tartottunk, így szezonban nem nagyon tudtunk nyaralni menni, maximum egy hétre, a TSZ üdülőbe

– mesélte a Mokkában Réka, aki hozzátette, hogy most boldog, hogy a munkájának, a táboroknak köszönhetően már rengeteg helyre sikerült eljutnia a világban. 

− Amikor még éltek a szüleim, és már megtehettem, hogy elvigyem őket szép helyekre a világba, meg is tettem. Nagy boldogságom volt, hogy megadhattam nekik, amit ők nekem gyerekként nem tudtak – fűzte hozzá. Rékát egyébként gyerekei, Zalán, Norbika és Lara is meglepték otthon, amikor a szülők hazatértek a görög útról: egy gyönyörű tortával kedveskedtek neki.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003411
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték