BOGARAS

Ledöbbentek Mischinger Péter vendégei. Ezt tálalta az exatlonos

Buster

Létrehozva: 2023.05.08.

A sportember gyakorlatilag 19-re húzott lapot, amikor úgy döntött, csavar egyet a menüsoron, és olyasmit tesz a vendégei elé, amitől leesett az álluk.

Ezen a héten is folytatódik a Super TV2 gasztroreality-je, a Hal a tortán. Hétfő este a gladiátorként is tevékenykedő híresség látja vendégül a kis csapatot és bizony nem is akármilyen menüsorra vállalkozott. Mischinger Péter előételként tatárbifszteket tervezett, majd egy Wellington bélszínt álmodott az asztalra. Desszertként pedig egy piskótatekercset kellett készítenie, amit nehezítésként kapott a műsor házigazdájától, Gáspár Beától. Az egykori exatlonos azonban nem érte be ennyivel. Úgy döntött, hogy kibővíti menüsorát néhány sült tücsökkel.

Mischinger Péter gondolt egy merészet (Fotó: Super TV2)

Smaltig Dalma, Görgényi Fruzsina, Sári Évi és ifjabb Richter József az érkezésnél még nem sejtették, hogy egy igazi, gyomrot próbáló kihívás elé néznek. Még akkor sem sejtették, hogy vendéglátójuk valami különlegességgel készül számukra, amikor a lakásba lépve szembesültek azzal, hogy Péter tart néhány nem éppen szokványos háziállatot. Sőt, kimondottan örültek a két kopasz cicának és a két kígyónak, amik Mischinger kedvencei.

A házigazda még az előétel előtt feltálalta az ízeltlábúakból és lárvákból álló nyalánkságot, amivel nem aratott osztatlan sikert.

Így nézett ki a készülő ízeltlábú nasi (Fotó: Super TV2)

– Én szerintem a döbbenettől két-három percig nem is nagyon tudtam megszólalni. 

Szóval nekem felfordult a gyomrom… Nem szeretem ezeket!

- reagált Sári Évi. Mindenki meglepetésére olyan vendég is akadt, aki gond nélkül vette az akadályt, vagyis boldogan megkóstolta a rovarcsemegét. Ő pedig nem volt más, mint Smaltig Dalma.

 Ha az ember elvonatkoztat attól, hogy az micsoda, és becsukja a szemét, tényleg olyan, mintha valamilyen tükörtojást vagy rántottát enne - mondta az üzletasszony, miután lenyomott egy falatot. Végül pedig Görgényi Fruzsina is nekidurálta magát és megevett egy szöcskét.

Hogy végül miként sikerült Mischinger Péter vacsorája, az kiderül hétfőn este a SuperTV2 képernyőjén.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714996510
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714996510
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714996510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714996510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték