Növekedés

Brutálisan megnőttek Kulcsár Edina cégeinek árbevételei

N.T.

Létrehozva: 2023.04.27.

Úgy látszik, hogy Kulcsár Edinának a válása a nemcsak a magánéletére volt pozitív hatással, hanem az üzleti vállalkozásira is, amik brutál jól termeltek az elmúlt évben.

Finoman szólva is bejött az élet az egykori szépségkirálynőnek, hiszen a harmadik gyermekével várandós Kulcsár Edina elmondása szerint boldogabb már nem is lehetne második férje, Varga Márk, azaz G.w.M oldalán, ráadásul még a vállalkozásai is elég szépen termelnek.

Kulcsár Edina válása óta csak még magasabbra tört Fotó: Bánkúti Sándor

A Világgazdaság szúrta ki, hogy Csuti exének cégeinek, adózott eredményei mínusz 4 millióról 126 millió forintra ugrottak tavaly. Mint azt tudjuk, május végéig kell az adójukról beszámolniuk a hazai cégeknek, úgy látszik azonban, hogy Kulcsár Edina nem akarta addig húzni az időt: már hetekkel ezelőtt közzétette cégei beszámolóját. Az Opten adataiból pedig világosan látszik, hogy elképesztő növekedést értek el, miután két fő cégének is ugrásszerűen megnőtt az árbevétele 2021-hez képest a tavalyi, 2022-es pénzügyi évben.

Mínuszból több százmilliós bevétel

A VG szerint az Edina Kulcsár Kft. árbevétele több mint hatszorosára ugrott a 2021-es évhez képest 2022-ben, 13 millió forintról több mint 81 millió forintra. Ennek megfelelően pedig az adózott eredménye is jelentősen javult. A 2021-es mínusz 4,8 millió forint után tavaly már 57,5 millió forintról tudott beszámolni a vállalkozás. Érdekesség, hogy várandós anyuka ezúttal még a javuló eredmény ellenére sem vett ki osztalékot.

Ahogyan másik cégéből, a Beauty Station Europe Group Kft.-ből sem, amely még előző vállalkozását is felülmúlta javulásban. Ennek a cégnek – amelynek főtevékenysége a fodrászat és szépségápolás, illetve csomagküldő kiskereskedelem – az árbevétele ugyanis 2021 után 88 millióról 143,7 millióra ugrott, adózott eredménye pedig a szerény 727 ezer forintról egészen 68,4 millióra emelkedett.

Nem kell ahhoz adószakértőnek lenni, hogy lássuk, ez egyetlen év alatt óriási változás, hiszen a két cég együttesen mínusz 4 milliós adózott eredményről nőtt a csaknem 126 millió forintos eredményre. A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy Kulcsár Edina férje, Varga Márk egyik vállalkozásban sem szerepel – holott a szépségkirálynőnek előző párjával volt közös cége –, sőt, még a Gw.M-hez köthető webshopot üzemeltető cégben sincs tulajdonrésze.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108712
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715108712
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108712
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"