Kapcsolat

Agárdi Szilvi elárulta, miért nem költözött össze még a szerelmével

Létrehozva: 2022.12.27.

Akár egy romantikus filmben, úgy élnek kapcsolatukban Agárdi Szilvi és párja, a sármos Gergő. Annyira komolyan gondolják egymással, hogy lassan évfordulót ünnepelnek, sőt, már az összeköltözésnek sincsen gátja…

Azt mondják, mesében van csak, hogy a hercegnőért eljön a lovag egy paripán… Noha a romantikát kedvelő írók szabadon áramló fantáziájában nem pontosan így írták meg, Agárdi Szilvi mégis hercegnőnek érezheti magát a lovagias Gergő oldalán, akivel már lassan egy éve alkotnak egy párt, de az összeköltözéssel még várni szeretnének.

Nagyon szeretjük egymást, ezt nem is tudnánk letagadni! De nem siettetjük a dolgokat. Mindenben szeretnék biztosra menni ez alkalommal

 – kezdi sejtelmesen Szilvi, aki ezen a ponton már megégette magát.

– Nem akarjuk elhamarkodni a dolgot, viszont mindent együtt csinálunk, legyen az a főzés, zenehallgatás, kirándulás, és bizony, lovagolni is együtt járunk! – tette hozzá a csinos énekesnő, így a paripa biztosan megvan a mesés „herceges” jelenethez. Hiszen Szilvi elmesélte a Borsnak, hogy romantikus jelenetekből egyébként is bőven akad az életében.

Agárdi Szilvi
Agárdi Szilvi végre megtalálta az igazit Fotó: Bors

– Nagyon édes volt, egyszer Gergőkém úgy jelent meg hirtelen egy fellépésemen, hogy egyenesen munkából vezetett 200 kilométert, csak hogy sok sikert kívánjon nekem, és ment is vissza szegény… kérdem én, a mai fiúk közül hányan képesek erre? Gergő egy igazi lovag, mellette ki tudok teljesedni. Fellépéseimre is el szokott kísérni gyakran, s ez nagy segítség nekem, hiszen a színpadon állva én nem tudom, hogyan reagálnak rám az emberek. Ilyenkor Gergőre hagyatkozom, s a taps után elmondja mit látott az arcukon. Ez nehéz, nekem nincs szemkontaktusom a publikummal, nem látom az arcukat, nem tudok a szemükbe nézni. A legtöbb énekes a színpadról így töltekezik, ha énekel, nálam ez inkább a taps, a pici érzetek, az, ha megérzem a közönség energiáját – mesélte a gyönyörű énekesnő, aki egyben esélyegyenlőségi aktivista is, és pont az ilyen helyzetek adnak módot számára, hogy érzékenyíthessen egy kicsit, amellett, hogy azt csinálhatja, amit a legjobban szeret.

Agárdi Szilvi és szerelme, Gergő. A fiatalok lassan összeköltöznek  Fotó: Facebook 

Szilvi elmesélte, hogy nála előadóként fontos, hogy a koncert után tudjon kommunikálni a közönséggel, akik bátran odamehetnek hozzá, megfoghatják. Azért így is adódnak olyan helyzetek, amikre mégsem lehet felkészülni...

Minthogy nem látom, mi történik, nem tudtam róla, de egyszer egy „már nem józan” zenekedvelő mindenáron meg akart táncoltatni engem koncert közben. Úgy kellett lerángatni rólam…

 – mesélte el élményét Szilvi, aki a Csináljuk a fesztivált!-ban legutóbb is brillírozott hangjával, hiszen nagy kedvencétől, Kovács Katitól, az Úgy szeretném meghálálni című dalt énekelte, és túlzás nélkül megríkatta az egész stúdiót.

Agárdi Szilvi
Szilvi élete az éneklés Fotó: TV2 

Itt látni sem kellett, érzetem, hogy mindenki sírt. Még Korda György is

 – zárta le végül a megható emlékkel Szilvi a beszélgetést.

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/dME6dhkya6Kvh0oMQnRDAd8Df0uH6V_YOMPctkpRO10/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMxNWUzOTNlZWJmMDQxZWQ5ZDQwMTlmZWU1NGE0ODcw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Erről még sosem beszélt Agárdi Szilvi: Háromszor kellett újraéleszteniük az orvosoknak

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073314
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073314
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073314
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073314
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett