Gyász

Osztoznak a gyászban: Feleségeik elvesztése után egymást támogatja Márió és Csocsesz

Létrehozva: 2022.02.14.

Sikereik mellett a gyászban is kiállnak egymás mellett a mulatós zenészek.

Néhány hónap különbséggel veszítette el feleségét Márió és Csocsesz, a két zenész most egymást támogatja életük legfájdalmasabb időszakában. Csocsesz élete szerelmét, Gyöngyikét tavaly márciusban a koronavírus ragadta el, Márió párja pedig leukémia miatt hunyt el tavaly augusztusban. A gyászidőszakban egymás támogatása adja a legnagyobb vígaszt a két mulatós számára.

– Márió mellett állok, ahogy az összes barátja és kollégája is. Osztozunk a gyászában és segítünk, amiben csak tudunk, nem hagyjuk magára ebben a nehéz időszakban. 

Tudja, mindenben számíthat rám 

– nyilatkozta a Blikknek Csocsesz, akit évtizedes barátság köt a harmonikáshoz.

Márói tudja, hogy barátja is ugyanolyan tragédiát élt át, ezért nagyon hálás Csocsesznek, hogy segít neki.

Csocsesz jó barátom, és a legnehezebb pillanatokban is egymás mellett voltunk. Sokat beszélgettünk a gyászról, a veszteségeinkről. Én is kerestem őt, amikor tudtam, hogy mi történt vele, és ő sem hagyott magamra. Minden ember máshogy dolgozza fel a maga tragédiáját, de mi sorstársak vagyunk.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195779_auto_resized.jpg
origo.hu

Egyetlen dologért túrja fel a strandot a sok turista - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193484_auto_resized.jpg
life.hu

Archie herceg 5 éves lett: íme, minden, amit tudunk Meghan Markle és Harry fiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076913
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196124_auto_resized.jpg
travelo.hu

Bombariadó volt egy Londonba induló repülőn, e-mailben küldték a fenyegetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett