Celeb

Nem csitul a botrány! – Hivatalosan is lemondott Straub Dezső

SM

Létrehozva: 2021.11.11.

Szerdán bejelentette lemondását a Vidám Színpad művészeti vezetője. Straub Dezsőt bár már lecserélték, hivatalosan a mai napig nem kapott értesítést a változásról.

Forrás: TV2

Tavalyi bezárása és Böröndi Tamás tragikus elvesztése után napokon belül megújulva várja a közönségét a Vidám Színpad, azonban új vezetéssel. Böröndi özvegye, Götz Anna lecserélte a művészeti vezetőt, Straub Dezsőt, aki a Facebookról értesült, hogy helyét Tasnádi Csaba veszi át. Hogy mi lehet a köztük lévő konfliktus kiváltó oka, azt nem tudni, de az özvegy férje temetése után minden kapcsolatot megszakított Straub Dezsővel, akinek tudvalévő, hogy szívügye volt a színpad sorsa, most méltatlannak érzi leváltását. Sérelmezi, hogy semmilyen hivatalos levelet nem kapott, és egy közleményből értesült a cseréről. Most úgy döntött: bár nem rendelkezik aláírt szerződéssel, lemond korábbi megbízásáról.

Nekem ez volt idén a Vidám Közleményben hiányolt „Hivatalos” megbízatásom a vezetőségtől, amiről ezennel, a vezetőség pálfordulása miatt, hivatalosan lemondok! Teszem ezt a „Vidám Színpad jó hírnevének megóvása érdekében!” – írta közösségi oldalán Straub Dezső.

Beleznay Endre többször dolgozott a Vidám Színpaddal. A koronavírus-járvány kitörése előtt úgy tűnt, újabb feladatok várnak rá, azonban az élet közbeszólt. Böröndi Tamás és Straub Dezsővel is mindig jó kapcsolatot ápolt, őt is váratlanul érte a vezetőség döntése.

Dezsővel baráti viszonyban vagyunk. Általa kerültem anno a Vidám Színpadhoz. Az új művészeti vezetővel, Tasnádi Csabával is többször dolgoztam együtt, nagyon jó szakembernek tartom. Véleményem szerint megfértek volna egymás mellett. Mindkettőjük tudása a színpad működésének előnyére válna. Dezsőnek a neve összeforrt a Vidám Színpaddal, nem tartom jó ötletnek, hogy nélküle működtessék. Talán Annában azok az idők maradtak meg, amikor Böröndi és Dezső között nem volt teljes egyetértés, de ők ezeket rendezték egymással, konfliktusmentesen, jó ötletekkel készültek a következő évadra, de sajnos a sors lecsapott ránk, és Tamást elveszítettük – nyilatkozta a Borsnak Beleznay.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián