Celeb

Kilenc férjet fogyasztott és különös szexjátékok lapultak a szekrényében: négy éve hunyt el Gábor Zsazsa

Bors

Létrehozva: 2020.12.18.

2016. december 18-án - 99 éves korában - hunyt el Gábor Zsazsa, a magyar származású színésznőt szívinfarktus vitte el. Ám még az is lehet, hogyvalójában nem is 99 éves volt, egyesek szerint ugyanis <a href="https://www.borsonline.hu/celeb/zsazsa-letagadott-negy-evet-a-korabol/124484" target="_blank">letagadott négy évet a korából</a>.

Zsazsa a halálának évét aggasztó állapotban töltötte: 2016 elején tüdőfertőzéssel került kórházba, és egyetlen lánya egy évvel korábbi halála is rendkívül megviselte. Noha férje, Frederick von Anhalt azt mondta, Magyarországra hozza Zsazsát, ugyanis itt szeretne meghalni, ez végül nem így lett. Sőt, végül egy kutyatáskában vitte a hamvait a temetésre. Eltemették, de férje kihantolta a hamvait és hazavitte az urnát, mondván, Magyarországra akarja hozni azt Zsazsa végakarata szerint. Végül sokáig egy bankban pihentek Zsazsa hamvai.

szexjátékok a fiókban

Von Anhalt igyekezett Zsazsa halála után mindent pénzzé tenni, ami csak mozdítható volt, még az egykori díva szexjátékait is elárverezte, Zsazsa legintimebb titkaiból pedig dollármilliókat kaszált. A színésznő éjjeli szekrényében volt egy titkos rekesz, amikor kinyitott, két szexjátékra, egy műpéniszre és egy vibrátorra bukkantak a fiókban.  Az özvegy azt mondja, Gábor Zsazsa házasságuk alatt soha nem használta ezeket a segédeszközöket. Egy vevő végül a szekrényt a szexjátékokkal együtt vette meg és összesen másfél millió forintnyi dollárt fizetett értük.

10 érdekességet gyűjtöttünk össze, amit talán nem is tudott Gábor Zsazsáról

1. 2010 óta folyamatosan szerepel a rendkívül bizarr DeathList éves összeállításában. A beszédes nevű Halállista azokat a közszereplőket állítja sorrendbe, akik az adott évben a legvalószínűbb, hogy elhunynak. (2010-ben rögtön a negyedik helyen nyitott, halála évében pedig a második helyre tették.)

2. Magyarországon szépségkirálynőként is ismerték anno: 1936-ban Miss Hungary volt.

3. Összesen kilenc férjet „fogyasztott el”. Leghosszabb házassága az utolsó volt, Frédéric von Anhalttal 1986. augusztus 14-én házasodtak össze, azaz több, mint harminc évig - Zsazsa haláláig - voltak férj és feleség. Halálakor mesés vagyont hagyott Anhaltra.

4. A legrövidebb idő, amit elvált asszonyként eltöltött, pedig 3 nap volt: 1976. augusztus 24-én vált el Jack Ryan színésztől, hogy 27-én hozzámenjen Michael O’Hara válóperes ügyvédhez. Találják ki, O’Hara hol ismerte meg a színésznőt! Ő képviselte a válásán!

5. A legrövidebb násza egy teljes napig tartott (Felipe de Albával, 1983 április - semmissé nyilvánították).

6. Anno börtönbüntetésre is ítélték. Persze nem túl sokra, összesen 3 napot kellett eltöltenie a rácsok mögött (majd 120 óra közmunkát végeznie), miután felpofozott egy rendőrtisztet Kaliforniában. Mindezt azután tette, hogy a rendőr megállította, és megbüntette, mert Zsazsa kocsijának lejárt a rendszámtáblája.

7. Testvérei szintén nagy férjfogyasztók voltak, hárman összesen 18 válást halmoztak fel. Nővérével, Gábor Magdával „közös” férjük is volt: Zsazsa 1949 és 1954, Magda 1970 és 1971 között volt George Sanders színész felesége.

8. Miután hozzáment Frédéric von Anhalthoz, kiérdemelte a Von Anhalt hercegné, Saxony hercegnője címet - bár ezt sokan megkérdőjelezik. Ez egyébként nem neki, hanem férjének köszönhető, aki nem született von Anhalt, hanem adoptálták.

9. Magyar anyanyelve mellett angolul, németül, olaszul és franciául is beszélt - ugyanakkor jellegzetessége volt erőteljes magyar akcentusa, amitől élete végéig nem szabadult meg.

10. Énekesként kezdte karrierjét: 17 évesen a tenor Richard Tauber hívta meg Bécsbe, hogy elvállalja egy operett (a Der singende Traum) egyik szerepét. Noha 1941-ben érkezett az Egyesült Államokba, első filmszerepét csak 1952-ben kapta, az Öröm ránézni című moziban. Ugyanaban az évben kapta első főszerepét is: a Moulin Rouge-ban ő játszotta Jane Avrilt. Ennek ellenére már korábban is hírességként tartották számon. Mondhatjuk: celeb volt.

+1 a legmeghatározóbb IDÉZETEK GÁBOR ZSAZSÁTÓL

* Szeretve lenni: erő. Szeretni: gyengeség.

* Még sosem gyűlöltem annyira egy férfit sem, hogy visszaadjam a gyémántjait.

* Azért elválni valakitől, mert nem szereted, legalább akkora butaság, mint azért hozzámenni, mert szereted.

* Hiszek a nagy családban: minden nőnek legalább három férje kell, hogy legyen!

* Akkor ismersz meg egy férfit igazán, ha elválsz tőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője