Életösztön

„Senkinek nem kívánom azt a borzalmat, amin átmentünk” – Szilvi kétszer tért vissza a halálból, József négy agydaganatot élt túl

H.N.ZS.

Létrehozva: 2024.02.01.

József túl van a negyedik agyműtétén, ám nem magáért, hanem családjáért aggódik. Szerelme Szilvi három évvel ezelőtt majdnem belehalt a koronavírus okozta súlyos tüdőgyulladásba, miközben gyermeküket hordta a szíve alatt.

A hatvani család sorsa már csaknem a tudományos-fantasztikumhatárát súrolja: mikor József és Szilvi megismerkedtek, álmukban sem gondolták, hogy rendkívüli örömet, de szörnyű csapásokat is kiáll majd a kapcsolatuk. a férfi úgy tudta sosem lehet gyereke, így földöntúli öröm töltötte el, mikor kiderült, hogy a kedvese szerelmük gyümölcsét hordja a szíve alatt. Ám a hatalmas örömnek drámai fordulatot vetett véget, ugyanis Szilvi megfertőződött a koronavírussal és Magyarországon első kismamaként lélegeztető gépre került.

Napsugár már 3 éves / Fotó: olvasói

Az orvosok megmentették a kis Napsugárt, a pár gyermekét, ám Szilvi kétszer is megjárta a halál kapuját, életéért még hosszú ideig küzdöttek. Míg az anyuka élet és halál között feküdt, férje, anyósa és apósa segítségével gondozta a kisbabát, aki csak hónapok múltán láthatta édesanyját. Józsefet nagyon megviselték az események, máig nem tudta feldolgozni, hogy egyik pillanatban mindene megvolt a másikban pedig majdnem mindent elveszített. Nehéz elképzelni, hogy ettől még van rosszabb: József négy alkalommal feküdt már kés alá agydaganat miatt, legutóbb január 26-án. Hogy miért sújtja Józsefet ennyiszer ez a betegség, az orvosok sem tudják, ám szerencsére eddig mind háromszor jóindulatú volt az elváltozás. A mostani szövettani eredményekre még várni kell.

Józsefet újabb 10 centis heg emlékezteti sorsára / Fotó: olvasói

A műtét szerencsére jól sikerült és már egyre jobb a szemem is

— meséli még gyengén József, akinek mindegyik alkalommal fel kellett nyitni a koponyáját, hogy el tudják távolítani a daganatot. József látásromlása miatt ment orvoshoz, így derült ki, hogy látóideget nyom egy daganat.

"Bízom az orvosokban és tulajdonképpen már rutinos vagyok, mégis féltem. Lett egy újabb 10 centis vágásom, de legalább élek!"

 — meséli elérzékenyülve József, aki azon aggódik, mikor tud újra a családja segítségére lenni. A műtét után másfél napig intenzív osztályon kezelték, most 1 hét kórházi ellátás majd 6 hét gyógyulás vár rá.

Szilvi még a mai napig nem épült fel. Az egyik térdét nem képes behajlítani, fájdalmai vannak és mankóval jár

— sorolja József, hogy a koronavírus milyen mély nyomokat hagyott feleségén, aki korábban szenvedélyesen futott, ám most még csak barátkozik a futópaddal.

Szilvi a hosszú rehabilitáció ellenére sem gyógyult még fel teljesen / Fotó: olvasói

József nagyon bízik benne, hogy mielőbb felépül, de a legnagyobb vágya az, hogy a felesége is újra önmaga lehessen. A férfi most azért dolgozik, hogy egyszer saját házat tudhassanak maguknak, ám ez egy keresetből egyelőre igen nehéz feladatnak bizonyul.

Senkinek nem kívánom azt a borzalmat, amin az évek alatt átmentünk. Mindketten más emberek lettünk!

— zárja József, aki alig várja, hogy Szilvivel közösen újra gyűjthessék a kilométereket a futócipőikbe.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107511
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107511
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107511
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197837_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107511
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107511
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos