Lopás

Elfajult az üzlet a Facebook Marketplacen, 4 millió forintot bukott az eladó

B.

Létrehozva: 2024.01.13.

A 21 éves férfi azzal írt rá a Marketplacen az eladóra, hogy az édesapjának szeretné megvásárolni az órát ajándékba.

Börtönbe került egy aljas tolvaj, miután ellopott egy 4,4 millió forint értékű Rolex márkájú órát egy idős férfitól. A felek korábban a Facebook népszerű internetes piacán, a Marketplacen egyeztek meg arról, hogy 10 ezer angol font ellenében gazdát cserél a luxusékszer.

Elfajult az üzlet a Facebook Marketplacen (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

A 21 éves Jack Frankland azt beszélte meg az eladóval, hogy az egyik Costa Caffee-ban találkoznak az adásvétel miatt. A fiatal azonban fizetés helyett elfutott a luxusórával. Az üzlet biztonsági kamerája is rögzítette, ahogy az egyik pillanatban az idős eladó és Jack még beszélgetnek, ám utóbbi ahelyett, hogy átadta volna az előre megbeszélt 10 ezer fontot, felugrott a székéből és futásnak eredt. A 70 év körüli áldozat láthatóan megpróbált utána menni, de hiába - írja a Mirror.

Az ügyben lefolytatott bírósági tárgyaláson kiderült, hogy a 21 éves férfi azzal írt rá korábban a Marketplacen az eladóra, hogy az édesapjának szeretné megvásárolni az órát ajándékba. Az idős férfi pedig direkt egy olyan helyre beszélte meg az adásvételt, ahol biztonsági kamerák működnek. A felvételen is jól látható, ahogy az eladó a kávézó asztalára tette az ékszert, hogy Jack megnézhesse, ám ezután megtörtént a baj.

A tolvajt a kávézó egyik szemfüles alkalmazottja később felismerte, amikor egy közeli parkolóban várakozott, és csinált róla egy fotót is. A rendőrök ezután hamar elfogták, de az órát nem találták meg nála. Azonban kiderült, hogy Jack ellen nemi erőszak miatt is eljárás folyt. Később mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte, amiért évekre börtönbe került.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák