egészség

Minden nap 4 liter kólát iszik a 20 éves Nathasa: ilyen állapotban van most a szervezete

Létrehozva: 2023.11.04.

Az orvosok is megszólaltak az üggyel kapcsolatban.

Bizony nem hiába szokták mondani, hogy a függőség az ember egyik legnagyobb démona, hiszen nagyon nehéz lemondani róla. A függőség esetében szeretjük azt, amit csinálunk, jól érezzük tőle magunkat, és mivel boldogságot okoz, nehéz lemondani róla, még akkor is, ha tudjuk, hogy káros. Ha függőségről beszélünk, a legtöbbek számára a drogok, az alkohol és a cigaretta jut eszébe, pedig ezeken kívül számos egyéb függőség is létezik. Egy fiatal hölgy például kólafüggő

Nem sokan tudnak nemet mondani egy hűsítő kólának, Nathasa azonban túlzásba viszi

Nathasa 20 éves, de immáron négy éve minden nap elfogyaszt 4 liter kólát. Ettől sokaknak a haja is égnek áll, hiszen mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez az ital nem éppen kedvező a szervezetünkre nézve, és csak ritkán keveset javalt fogyasztani. A napi 4 liter pedig egyértelműen átlépi a tűrésküszöböt. 

A modell azonban elárulta, hogy állandóan kórosan alacsony a vércukorszintje, és korábban egy orvos javasolta neki, hogy igyon sok cukros üdítőt. Ezért Natasha rászokott a Pepsire, és minden reggel úgy kel fel, hogy megiszik egy nagy pohárral belőle. 

Nathasa elárulta, hogy a szervezete nagyon gyenge: a pulzusa és a vérnyomása a vércukorszintje miatt olyan alacsony, hogy már az is nehézséget okoz a számára, hogy felmenjen a lépcsőn. Mivel vérszegény, az evés valóságos kínszenvedés neki, ezért ha teheti, inkább iszik. 

Vannak emberek, akik szeretnek nassolni. Én inkább inni szeretek

- mesélte, amit a The Sun emelt ki. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/KHziRPdepJ6A3rAARJRu8ImEU9k3ybZoWcoCMJK47_Q/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0ZGZmYWNiMjdmNjQxODQ4NmJhYzQzZDBiNTk0ZTQx.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Tényleg betilthatják az energiaitalokat a 18 éven aluliak számára? Megszólaltak a szakértők

Az energiaitalokkal foglalkozó szövetség más véleményen van.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat