Gyász

"Várom, hogy anyu hazaérjen" – az eget kémlelve várják haza édesanyjukat a 28 évesen elhunyt Vanda gyermekei

M.N.

Létrehozva: 2023.08.03.

Vanda tragédiája futótűzként terjedt végig az országon. A fiatal édesanyát negyedik gyermekével császározták meg, ám amikor hazaengedték őket, a nő rosszul lett. Műtétre volt szüksége, de azt már nem élte túl. Gyermekei még mindig várják haza édesanyjukat.

Olvasóink összefogtak, hogy támogassák a Bács-Kiskun vármegyei Tasson élő, 28 évesen trombózisban elhunyt négygyermekes édesanyát Kocsiné Kucsera Vandát. A gyönyörű fiatal nő néhány hete adott életet kisfiának a kis Gergőnek, ám nem örülhettek egymásnak sokáig, ugyanis a szülés után Vanda rosszul lett, majd kórházba szállítását követően meghalt. Kisgyermekei, a 7 éves Adél, a 4 éves Martin, a 2 éves Rebeka és és pár hetes Gergő még mindig várja, hogy édesanyjuk hazaérjen hozzájuk. 

A temetésre se hozták el a kicsiket. Fotó: Ripost

Az édesanyjuk a csillagokban van 

Vanda édesapja, Kucsera Imre korábban elmondta: a gyerekek azóta is várják haza édesanyjukat. Túl fiatalok ahhoz, hogy megértsék, miért nincs velük. 

Szerintem még nem fogtuk fel, hogy eltemettük őt 

– mondta korábban Vanda édesapja. – A kicsik már megszokták, hogy az anyjuk fürdeti és fekteti le őket, így minden este keresik őt és sírnak utána… Próbáltuk elmagyarázni nekik, hogy anya már jobb helyen van, de még kicsik hozzá, hogy megértsék, mi történt. Azt mondjuk nekik, amikor kint vagyunk az udvaron este, hogy nézzetek fel az égre! Ott, látjátok a legfényesebb csillagot? Az anya, onnan néz le rátok! Ezután már az apjuknak is mondogatták, hogy nézzen fel, mert anya a legfényesebb csillag az égen…

Örömében táncolt a fiával

A mindössze 28 éves Vanda tragédiáját mi sem jellemzi jobban, mint az a videó, amit utolsóként feltöltött a TikTokra: ezen még boldogan táncolt újszülött kisfiával, nem sokkal később azonban kórházba kellett szállítani. A fiatal édesanyát megműtötték, de sajnos nem élt túl – írja a Ripost.

Szeretett volna egy negyedik babát

Vanda életerős, vidám nő volt, aki TikTok-videóiban örömmel mesélt arról: nemsokára befekszik megszülni kisfiát, Gergőt. Édesapja szerint Vandának minden álma volt egy negyedik gyermek. 

Nagyon szerettek volna a lányomék még egy kisbabát

– árulta el korábban Imre. – Mivel az első hármat Németországban szülte meg, arra kértem, hogy a negyediket is ott szülje majd, de nem hallgatott rám. Ő biztonságban érezte magát, így végül itt Magyarországon császározták meg.

Minden álma még egy kisbaba volt  Fotó: olvasói

Trombózis vitte el a kismamát 

Imre arról is beszélt: eleinte nm volt semmi probléma: a lányát és unokáját is hazaengedték, ám később Vanda egyre furcsábban kezdte érezni magát.

– A lányom nem kapott vérhígító injekciót, csak tablettát, amit szednie kellett. Pontosan azt csinálta, amit a doktor mondott neki, de mégis, tíz napra rá otthon rosszul lett. Kihívták az ügyeletet és a mentőket, de időközben elmúlt a rosszulléte, így nem akart elmenni a mentővel. Végül a férjével azt mondták, az orvos döntse el, hogy mit csináljanak, ő pedig vizsgálatok nélkül közölte, hogy a lányom csak ki van merülve és folyadékra van szüksége. Aztán pár nappal később, vasárnap este kiderült, hogy nagy baj van. Kórházba szállították műtétre, de már nem élte túl. Trombózisban meghalt. Még elbúcsúzni se tudtunk tőle...

Családja nem képes feldolgozni Vanda halálát  Fotó: olvasói

Te is segíthetsz Vanda gyászoló családjának!

Bármi történik, a családot egyben fogjuk tartani!

– fogadkozott Imre.  

– A vejemnek meg fog szűnni a munkahelye, így még nehezebb lesz anyagilag négy gyerekkel. Mi mindent megteszünk. Inkább én nem eszem, de az unokáimnak legyen mit ennie! A lányom számláját is azonnal zárolták, nem férünk hozzá, pedig arra jött a családi pótlék. Még nem tudjuk, mi lesz, de szükségünk lesz segítségre!

Aki segíteni szeretne a családnak, itt teheti meg

Olvasóink kérésére közöljük a család számlaszámát: 10402128-86768366-80571009, számlatulajdonos: Kocsi András.

https://cdn.borsonline.hu/2023/07/un6lcyKVT7-fOo3Vn2_d-nIx6LJextNbLfhzaoLeXJw/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5M2RiOGRkOWUyYjQ2NWJhYzMwNDEyNzA0MzNhNTM2.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Még elköszönni sem tudtam tőle" - vigasztalhatatlan a négygyermekes Vanda édesapja – videó

A fiatal anyuka trombózisban halt meg.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962011
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák