Csalás

Kiderült: egy fővárosi hotel számáról telefonálgattak OTP-s csalók

E.Zs.

Létrehozva: 2023.08.06.

Az egyik sértett derítette ki, hogy egy budapesti szálloda portája jelentkezik be arról a számról, amelyről az OTP Bank nevében csalók próbálják átverni az embereket.

Ha a +36 1 209 1025- ös számról érkezik hívásotok, ne vegyétek fel, mert ezen a számon dolgoznak a csalók és ha vissza akarjátok hívni, akkor a +36 1 4888294-re fog átirányítani, ami a szálloda száma!”– figyelmeztette Ny. Norbert közösségi oldalán az embereket. Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, az OTP Bank nevében csalók hívogatják a gyanútlan ügyfeleket azzal, hogy személyes és banki azonosító adataikat megszerezzék. Sőt, esetenként „biztonsági” számlára való pénzátutalást is kérnek tőlük.

mobil
A OTP arra kéri az embereket, hogy soha ne adják meg az adataikat, és ne telepítsenek semmilyen programot az eszközeikre Fotó: Pexels

Ez a fajta csalássorozat már több hónapja szedi áldozatait, de az egyik telefonszámról csak most derült ki, hogy a bűnözők, egy budapesti szálloda portájának számával is vissza élnek. Ny. Norbertet ugyanis nem tiltott számról hívták.

"Délelőtt felhívott egy budapesti számról egy kellemes, kedves hangú férfi, aki közölte velem, hogy az OTP számlánk ügyében telefonál, mivel lopás gyanúja merült fel a bankban. Három órával ezelőtt egymás után 3 darab ötezer forintos utalás ment el. Erre hivatkozva azt kérdezte az illető, mi voltunk-e, akik utaltunk. Mivel ezt a számlát a feleségem használja, kértem tőle, hogy kora délután hívjon vissza, addig megkérdezem. Hazaérve azonnal megnyitottuk a bank applikációját, de a számlán semmi mozgás nem volt"

–részletezte a sértett a történteket. Hozzátette:

” A fickó, ahogy ígérte, az imént vissza is hívott, de most már 20 ezres pénzmozgásról beszélt (nem emlékezett rá, mit mondott délelőtt). Amikor rákérdeztünk, hogy legyen szíves egyeztetni a szóban forgó bankszámla-számot, azonnal letette a telefont”. 

Norbert gyanút fogott és visszahívta a számot, így derült ki, hogy egy budapesti szálloda portáján csöng ki. A portás pedig arról tájékoztatta, hogy több visszajelzést is kaptak már arról, hogy valaki az OTP nevében az ő telefonszámukkal élt vissza. Ezért a hotel rendőrségi feljelentést tett az ügyben.

Adatokat és pénzt akarnak kihúzni az ügyfelekből

Az OTP is kiadott korábban egy közleményt a csalássorozatról. A pénzintézet szerint egyes esetekben arra kérik az ügyfeleket, hogy utaljanak pénzt a csalók által megadott bankszámlára, de előfordult már olyan kérés is a bűnözők részéről, hogy egy vírusirtó program letöltésére buzdítják az ügyfeleket. Az általuk megnevezett „vírusirtó” ugyanis, távoli elérést biztosít, ami a megszerzett ügyféladatok segítségével átveszi az irányítást az adott ügyfél számlája felett. Mindezt úgy, hogy maga az ügyfél enged hozzáférést számlájához, minden biztonsági előírást megszegve – tették hozzá. Az év elején egyébként már a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és az OTP Bank is ellátta jó tanácsokkal az embereket, hogy el tudják kerülni az ilyesfajta felültetést.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085612
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085612
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085612
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?