Életveszélyben

Szörnyű játék a halállal – már gördeszkáznak is a 10 emeletes panel tetején

Bors

Létrehozva: 2023.08.18.

Életveszélyes mutatványok, rollerezés, láblógatás a magasból – ezeket művelik több helyen a gyerekek a 10 emeletes panelházak tetején. A fiatalok többeket halálra rémítenek, míg vannak, akik szinte pártolják a szórakozásukat.

Diósgyőr után most Székesfehérvár Facebook-oldalán is ijesztő felvételek terjednek, amin gyerekek a 10 emeletes panelházak tetején ugrálnak és lógatják le onnan a lábukat. A lakók véleménye az esetről teljesen eltérő, van aki azt gondolja, hogy életveszélyben vannak a kamaszok és vannak, akiknek a „boldog” gyerekkorukat idézik fel a felvételek, amikor még ők is szabadon rohangálhattak a tetőkön.

Életveszélyes mutatványokat csinálnak a gyerekek a panel tetején Fotó: Miskolc-Diósgyőr Polgárőrség

Jó buli, míg valaki meg nem hal

Bár a felvételeket leginkább elrettentésből osztották meg Székesfehérváron, a helyi közösségi oldalon, mégis a helyiek vegyesen fogadták a látottakat. Több ember szerint életveszélyes, hogy játszanak a gyerekek a tetőn. Mások pedig nem értik a felháborodást, hiszen mint írták: „ez teljesen rendben van”. 

Jól érzik magukat, szerintem ezzel nincs baj. Gyerekként mi is mindig a tetőkön rohangáltunk, soha senkinek nem lett baja...

– írta az egyikük. 

Míg egy másik azt írta: 

 – Sok jó emléket idéz fel bennem is, amikor azt látom, hogy fent vannak a gyerekek. Annak idején mi se tudtuk elfoglalni magunkat mással, így majdnem az egész nyarat egy tetőn töltöttük. Gyerekként még nincs akkora félelemérzeted, mint most.. És emlékszem, gyönyörű volt a kilátás is – zárta. 

Lógatják a lábukat és rollreznek a tetőn  Fotó: Miskolc-Diósgyőr Polgárőrség

Rendőrök és polgárőrök ellenőrzik a tetőket

Ahogyan azt megírtuk, Diósgyőrben rendőrök és polgárőrök ellenőrzik a tetőket. Mivel tűz esetén menekülő útvonalnak számít a tető ajtaja, ezért nem zárható le, így megakadályozni se tudják, hogy a gyerekek kimenjenek a tetőre. Abban bíznak, hogy a lakók bejelentést tesznek és nyakon csíphetik a gyerekeket. Lapunk korábban megkereste a helyi polgárőrség vezetőjét, aki elmondta: 

A lakók jelentették a problémát, miszerint a tízemeletesek tetején láttak 15-16 év közötti gyerekeket ugrálni, rollerezni, szaladgálni 

– kezdte Telekes Zsolt, a Miskolc-Diósgyőr Polgárőrség Egyesület Elnöke. – A fiatalok viselkedése eléggé felháborította az itt élőket, hiszen ijesztő nézni is, ahogy lógatják lefelé a lábukat és életveszélyes trükköket csinálnak a tetőn. Úgy tudom, hogy egyelőre a rendőrségre nem érkezett emiatt feljelentés, de mi mindenkit kérünk, hogy azonnal szóljanak, ha látnak hasonlót, hiszen egy rossz mozdulat, és métereket zuhanhatnak a gyerekek…

Könnyedén feljutnak a tetőre, hiszen nem lehet lezárni  Fotó: Miskolc-Diósgyőr Polgárőrség

Budapesten is gyakori jelenség 

Nem csak vidéken, Budapesten is hódít az új divat, mi több, már jó ideje hódolnak neki: a főváros egyik külső kerületében ugyanis már évek óta, rendszeresen mászkálnak fel a fiatalok a panelházak tetejére: – Vannak srácok, akik már gördeszkával mennek fel, és ott gyakorolnak. A hideg is kiveri az embert, amikor látja, mert életveszélyes, ahogyan fent billegnek – mesélte egyik olvasónk. Hozzáteszi, hogy ez ellen nem lehet mit tenni, ugyanis tűzvédelmi okok miatt nem zárják le a feljárókat: – Így feljárnak piknikezni, nyugággyal pihengetni vagy éppen sportolni – sorolta a problémákat. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080511
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080511
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080511
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?