Egészség

Rákkeltő lehet - mondták ki a népszerű édesítőszerről

Bors

Létrehozva: 2023.07.17.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség az aszpartámot az emberre nézve lehetséges rákkeltőnek minősítette. Ez nem jelenti azt, hogy a legkisebb mennyiség is káros.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó közös szakértői bizottsága (JECFA) közzétette legfrissebb listáját a lehetséges rákkeltő anyagokról. A listára most felkerült az aszpartám is.  

Sok cukormentes üdítőt édesítenek aszpartámmal

A rák az egyik vezető halálozási ok világszerte. Évente minden hatodik ember rákban hal meg. A tudomány folyamatosan bővül a rák lehetséges kiváltó vagy elősegítő tényezőinek felmérése érdekében, abban a reményben, hogy csökkenthetjük ezeket a számokat és az emberi áldozatok számát 

- mondta Dr. Francesco Branca, a WHO Táplálkozási és Élelmiszerbiztonsági Főosztályának igazgatója a friss lista megjelenésének alkalmából.

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC), valamint a WHO és FAO élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó közös szakértői bizottsága (JECFA) az elmúlt időszakban független, de egymást kiegészítő vizsgálatokat végzett az aszpartám fogyasztásával kapcsolatos potenciális rákkeltő veszély és egyéb egészségügyi kockázatok felmérésére. A két testület vizsgálatának eredménye pedig az lett, hogy az aszpartám felkerült a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség listájára, mint az emberre nézve lehetséges rákkeltő anyag, az IARC az aszpartámot a 2B csoportba sorolta be. A 2B csoportba azok az anyagok tartoznak, amelyek esetén az emberre gyakorolt rákkeltő hatás vonatkozásában „korlátozott bizonyíték” áll rendelkezésre. 

Az IARC és a JECFA értékelései az aszpartám hatásáról különböző forrásokból gyűjtött tudományos adatokon alapultak, beleértve a szakmailag lektorált tanulmányokat, kormányzati jelentéseket és szabályozási célokra végzett tanulmányokat. A tanulmányokat független szakértők vizsgálták felül, és mindkét bizottság lépéseket tett annak érdekében, hogy az értékelések megállapítása a függetlenség és megbízhatóság jegyében történjék.

A JECFA továbbá arra a következtetésre jutott, hogy az aszpartámra korábban megállapított, 0-40 mg/testtömegkilogramm elfogadható napi beviteli értéket (ADI) megtartja*, tehát ez az ajánlás továbbra is érvényben marad.

Az aszpartám egy mesterséges (kémiai) édesítőszer, amelyet az 1980-as évek óta széles körben használnak különböző élelmiszerekben és italokban, többek között diétás italokban.

Az IARC és a WHO továbbra is kiemelt figyelemmel kíséri az új bizonyítékokat, és arra ösztönzi a független kutatócsoportokat, hogy készítsenek további tanulmányokat az aszpartám-kitettség és a fogyasztók egészségére gyakorolt hatások közötti lehetséges összefüggésről.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715022912
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715022912
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715022912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715022912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715022912
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?