Megható

„Én mindvégig hittem a csodában!” – Van még remény a salgótarjáni kisfiú, Dávidka felépülésére

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2023.06.17.

Egyre nagyobb az esély arra, hogy felépüljön az a kisfiú, aki május 9-én egy salgótarjáni általános iskolában összeesett tornaórán.

A 7. osztályos Dávid szíve minden előzmény nélkül állt meg, azóta pedig kórházban fekszik. Most azonban úgy tűnik, a kisfiú számára van még esély arra, hogy teljesen felépüljön. Ahogy arról korábban a Bors beszámolt, Dávid minden nappal egyre ügyesebb és új dolgokat tanul: az édesanyja legutóbb azt nyilatkozta, hogy a napokban meg is szólalt a kisfiú, a balesete óta először. Bár az első szavai a „fáj” és a „nem” voltak, mára köszönéssel üdvözli édesanyját reggelente és próbál új szavakat ismételni anyukája után.

Dávid egyre ügyesebb és erősebb, de az út még hosszú előtte. (A kép felhasználása az édesanya engedélyéhez kötött! – Beküldött fotó)

Dávid napról napra egyre ügyesebb

A kisfiú amellett, hogy próbál új szavakat mondani, egyre ügyesebb is, nemrég pedig beültettek számára egy pacemakert is, hogy legközelebb ne történhessen meg újra a szívleállás.

A műtét nagyon jól ment, egy nagyon szuper kórházban. Onnan már átkerültünk a rehabilitációs intézetbe, és elkezdtük a rehabot. Dávid nagyon ügyes és erős, igaz, rengeteg fejlesztés kell neki és különböző terápia, de én úgy gondolom, jó úton halad még, ha az út hosszú is

– fogalmazott Szandra, Dávid édesanyja, hozzátéve, hogy speciális eszközök és terápia is kell majd Dávidnak egy ideig. A gyermek jelenleg még Budapesten van, de hamarosan átkerül Miskolcra, ahol szintén rehabilitáció vár majd a kis hősre.

Reális esélye van annak, hogy Dávid teljesen felépül

Minap az udvaron voltunk és egy speciális kerékpárral négy percig tudott közlekedni. Így az első vizsgálatok eredménye, amely azt mutatta, hogy az oxigénhiány miatt olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy élete végéig ágyhoz lesz kötve, nem bizonyult helytállónak – nyilatkozta az anyuka a nool.hu-nak. Hozzátette: – Én akkor is hittem a csodában és abban, hogy Dávid újra teljes életet élhet. Most úgy gondolom, hogy már nincs szükség csodára, reális esélye van annak, hogy Dávid teljesen felépülhet. Ugyan az odáig vezető út még hosszú és nagyon sok erőre, kitartásra lesz szükség, mégis látom már a fényt az alagút végén.

Szandra egy speciális robot terápiára szeretne gyűjteni Dávidnak, ami több mint 1 millió forintba kerül, azonban sokat segítene a kisfiún. Éppen ezért nagyon hálás mindenkinek, aki segít rajtuk anyagilag, akár a terápiára való gyűjtésben, akár egyszerű, tisztálkodószerek biztosításában.

A salgótarjáni fotóriporter egy képet ajánlott fel licitre Dávidék támogatására. Fotó: Vendel Lajos

Vége a licitnek is: elkelt a kölyökrókát ábrázoló fotó

A gyűjtésbe rengetegen beszálltak. Ahogy arról korábban a Bors is beszámolt, egész Salgótarján összefogott a kisfiúért. Kollégánk, Hüvösi Csaba fotóriporter is csatlakozott a segítőakcióhoz. Saját fotóját bocsátotta árverésre, melyből a befolyt összeget Dávid családjának adja, akik nehéz anyagi körülmények közé kerültek. A licit péntek délben zárult és meg is van a végeredmény: végül 350 ezer forintért kelt el a fotó, így ez az összeg egyben érkezik Dávidékhoz.

Hihetetlen öröm számomra az az összefogás, amit tapasztaltam a felajánlott képem mögött. Szenzációsak vagytok, közel 780.000 bejegyzés elérés, majd 9500 megosztás. És a számok végén a végső licit 350.000,- forint, amely összeg Dávid családjának anyagi terheit enyhíti majd. A legtöbbet ajánló Sándor Józsefnek nagy nagy köszönet a nagyvonalúságáért és tisztelet a segítő szándékért!

 – mondott köszönetet a segítőknek a fotós a Facebook-oldalán. A család minden segítségért nagyon hálás, hiszen most minden erejükkel Dávidot segítik a felépülésben, melyhez elengedhetetlen a biztos anyagi háttér.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika