Aktuális

Tömegesen mondják le az esküvőket a járvány miatt: olvasóink mondták el, miért döntöttek így

Bors

Létrehozva: 2021.02.13.

A Bors olvasói közül többen már a második alkalommal mondják le a lagzit.

Forrás: Shutterstock

Többek évét keresztülhúzta a világ életét tavaly és idén is teljesen felfordító koronavírus-járvány. Sokaknak a legszebb napját is tönkretette a vírus, ugyanis rengetegen pont a járvány alatti időre tervezték a lagzit.

Pár embernek a nyári enyhülésekkor még sikerült megtartani az esküvőt, azonban akik kicsúsztak a pár hónapos időtartamból, keservesen ráfaragtak.

- Tavaly nyárra terveztük eredetileg az esküvőt, de még az enyhülés időszakában is sokat gondolkoztunk azon, hogy megtartsuk-e, végül úgy döntöttünk, hogy legyen - mesélte a harmincas éveiben járó Dávid.

- Kikötöttük, hogy csak az jöhet el, aki semmilyen tünetet nem észlel magán, aki külföldön járt, attól pedig - akár tetszett, akár nem, de - kértünk egy negatív tesztet. Szerencsénk volt, senki nem volt fertőzött, és senki nem betegedett meg, az esküvő pedig minden bonyodalom nélkül lement, és tényleg életünk legszebb napja volt, úgyis, hogy a vendégek fele maszkban vett részt a lagzin - mosolygott a már boldog férj.

A maszkviselés egyébként most a párnak is kötelező.

Minden lerombolt az ősz

A legtöbben azonban nem voltak ilyen szerencsések, az őszi időszak megemelkedett esetszámait követően emberek tömegei mondták le az esküvőket. 

- Mi először tavaszra terveztük az esküvőt, akkor érkezett meg pont az első hullám. Ezután tettük át decemberre. Mondanom sem kell, hogy azt is halasztanunk kellett. Pedig minden megvolt, leszerveztük a fotósokat, megrendeltük a vacsorát, lefoglaltuk a helyeket. Összeomlottam, amikor összeszámoltuk a veszteséget, ami még úgy is tetemes volt, hogy a legtöbb helyen nagyon korrektül álltak hozzánk: az esküvői helyszín tulajai átfoglalták a dátumot, az ételszállító is meghagyta későbbre a befizetett foglalást - mesélte a 34 éves Marietta.

A következő kitűzött időpontunk egy kora nyári, hátha addigra lecseng ez a hullám is. Ha mégsem, akkor összeházasodunk két tanúval, a lagzit pedig elhalasztjuk, akár egy évvel is. 

Közvéleménykutatást döntött a lagziról

Péter és jövendőbeli felesége januári esküvőt szerettek volna.

- Nagyon készültünk, így mindenképpen meg szerettük volna tartani. Novemberben még reménykedtünk benne, hogy januárra már valamelyest csitul a fertőzés, még egy közvéleménykutatást is végeztünk a vendégek között, hogy eljönnének-e, ha biztosítunk megfelelő mennyiségű maszkot és körülményeket - mesélte a vőlegény.

- Meglepően pozitív eredményt hozott a kérdőív, sokan eljöttek volna, de mikor láttuk, hogy az esetszámok emelkednek, rájöttünk, hogy esélytelen megtartani az esküvőt, így egy időre elhalasztottuk. Még nem tudjuk, mikor tartjuk meg, szerencsére csak a helyszínt foglaltuk le, ennek az összegét el is buktuk - tárta szét a kezét a férfi.

Péterék legalább nem jártak úgy, mint az a tolnai pár, ahol karanténba juttatta a násznépet a vőlegény tanúja.

Olvasóink döntöttek: a legtöbben lemondták

A Bors megszavaztatta házasulandó olvasóit arról, hogy ők hogyan döntöttek a nagy napot illetően, a legtöbben, azaz szavazó olvasóink 52 százaléka Mariettáékhoz és Péterékhez hasonlóan lemondták az eskövőt, 20 százalékuk elhalasztotta, míg 28 százalékuk ugyan megtartotta a lagzit, de jóval kevesebb vendég mellett.

Ha még nem döntöttek, hogy megtartják-e az esküvőt és a lagzit, vagy sem, érdemes elolvasni a koronavirus.gov.hu oldalon, hogy pontosan milyen szabályok vonatkoznak most a nagy napra, és aszerint mérlegelni, hogy érdemes-e egyáltalán elkezdeni a szervezést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715047510
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715047510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715047510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715047510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?