Aktuális

Drámai vallomás: ilyen egy brit halottasházban dolgozni a koronavírus-járvány idején

Bors

Létrehozva: 2021.01.19.

Nagy-Britannia az ötödik helyen áll mind a fertőzöttség mind a halálozások tekintetében: az országra rendkívüli erővel csapott le a koronavírus, és úgy tűnik, nem is nagyon engedi. Egy fiatal nő kendőzetlenül mesélt arról, milyen egy londoni halottasházban dolgozni a pandémia kellős közepén.

Megrázó vallomásában beszélt egy Ausztráliában született, de jelenleg London egyik legnagyobb halottasházában dolgozó nő arról, milyen körülmények közt dolgoznak nap mint nap, valamint milyen túlterhelt az egész rendszer – amit sajnos már nem csak ők, de a gyászolók is a saját bőrükön tapasztalnak. Lassan már hely sincs a halottasházakban – a temetkezési vállalatok pedig nem győzik elhantolni a koronavírus áldozatait.

90 ezer koronavírus-halott

Nagy-Britannia jelenleg az ötödik helyen áll mind a fertőzöttség, mind a halálozás tekintetében: ezidáig 3,4 millió koronavírus-fertőzést regisztráltak, a halálozások száma pedig közel 90 ezer. Az egymillió főre eső halálozások száma (1320) is jóval a legferzőzöttebbnek tekinthető USA felett van.

A halottasházban dolgozó Rose Carbon szerint mindez arra vezethető vissza, hogy a britek túlságosan nyugodtak maradtak, és nem vették komolyan a vírus második hullámát.

💙💪🏼💙💪🏼

Posted by Rose Capell Carbon on Sunday, January 17, 2021

– Ha mindenki betartaná a kormány által meghatározott szabályokat, sokkal hamarabb megszabadulhatnánk ettől a vírustól – magyarázza.

Nincs hely a halottasházban

Rose Carbon elárulta: véleménye szerint százszor súlyosabb a mostani hullám, mint az első, és már alig győzik a munkát a halottasházban, ahol lassan a helyből is kifogynak.

– Hatalmas nyomás alatt dolgozunk. Már a pandémia előtt is nehéz dolgunk volt, de ez a második hullám annyival rosszabb az elsőnél, hogy azt az emberek fel sem fogják. Nagyon kimerítő... Hétvégéken is bejövünk, valamint bent maradunk késő estig, hogy utólérjük magunkat – részletezi, hozzátéve:

tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a temetkezési vállalatok is csak hetekkel későbbre tudnak időpontot adni egy-egy temetésre vagy hamvasztásra, ami nem csak az ő munkájukat nehezíti meg, de a gyász természetes folyamatát is akadályozza.

– Általában van nálunk olyan lehetőség, hogy az emberek bejöhessenek és megnézhessék elhunyt szeretteiket. Ez a gyász folyamatának egy kritikus pontja. Minderre már nincs lehetőség. Nagyon felkavaró számunkra és a családok számára is. Nem véletlenül dolgozunk ott, ahol: együttérzünk a gyászolókkal. Az elhunytak mind valakinek a szerettei. Nem csak számok az újságban. Mind egy-egy élet, ami nincs többé – hangsúlyozta.

Az emberek nem tudnak gyászolni, a temetők és a krematóriumok pedig nem tudják tartani a követeléseket – összegezte szavait.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986310
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika