Aktuális

Karácsony egyedül: így magyarázza el a nagyinak, hogy idén nem lehetnek együtt

Bors

Létrehozva: 2020.12.18.

A szakértők most azt mondják, még negatív tesztek birtokában is rizikós az idős rokonokkal ünnepelni. Így mielőbb szükség van arra, hogy elbeszélgessünk a nagyszülőkkel.

Forrás: PEXELS

A koronavírus az egész évet, a vásárlási szokásokat, a közösséghez és az ünnepekhez való viszonyunkat is megváltoztatta. Ma már elképzelhetetlen az, ami tavaly még oly’ természetes volt, hogy összeüljenek a közelebbi és távolabbi rokonok, egyenek, társasozzanak és beszélgessenek egy jót. Pedig sok nagyszülő inkább kifizetné a tesztet is, hogy velük legyen az unokájuk.

Az időseknek most sokkal nehezebb

Ez mindenkinek, de leginkább az időseknek nehéz, akik a koronavírus miatt egész évben fenyegetve érezték magukat, az ő védelmükben alig látogatták őket az unokák és a gyerekek és még szeretet ünnepén sem lehetnek a rokonokkal.Tudjuk nagyon jól, hogy a sütés-főzés számukra nem egyszerű közétkeztetés, hanem a szeretet kinyilvánításának egy formája, amitől ez a karácsony sokakat megfoszt majd.

A Bors egy pszichológus segítségét kérte, hogy megmutathassuk, hogyan magyarázzuk el a rokonoknak, hogy idén nem lehetünk együtt.

Közös döntés legyen az ünnepi menetrend

– Az első és legfontosabb az, hogy akár amellett döntenek, hogy együtt, akár úgy, hogy külön ünnepelnek, egységes álláspont legyen a családban az ünnep lebonyolításával kapcsolatban, és ha ez a mindenki számára elfogadható egyezmény megszületett, akkor ahhoz mindenki tartsa is magát. Ha például a felnőtt testvérek megegyeztek, hogy az unokákkal nem látogatják meg az idős szüleiket, ne forduljon elő az, hogy egyikük szenteste mégis átkocsikázik, mondván, csak negyed órára ment – kezdte Makai Gábor, hozzátéve, ha közös döntés született, a felelősséget se hárítsuk át a rokonokra. Döntéskor mérlegeljük az idős hozzátartozó korát, hogy van-e krónikus megbetegedése és az is szerepelhet a döntésben, hogy volt-e már valaki a családban, aki átesett a víruson.

Legyünk tisztában a veszélyekkel és ezt mondjuk is el a nagyinak

– A találkozás most rizikófaktor, esély a megfertőződésre és egyáltalán nem bagatell dolog, így a menet megbeszélését sem szabad elbagatellizálni. A döntésbe pedig az idős hozzátartozót is be kell vonni, ne 23-án délután szóljunk a nagyinak, hogy nem megyünk. Ha velük együtt hozunk döntést, jobban megértik a miérteket, nem úgy élik meg a távolmaradást, hogy ők nem fontosak, nem számítanak – magyarázta a pszichológus, aki hangsúlyozta azt is, egy megbeszélés sem elég.

– Azt tanácsolom, sokszor, folyamatosan beszéljenek az ünnepekről az idős hozzátartozókkal, ugyanis ez is növeli az értékesség érzését az idősebb rokonokban. Minél többször beszéljük át a dolgokat ész érvekkel, racionálisan, elemezve és értékelve a kialakult helyzetet a tudomány alapjain haladva, annál természetesebb lesz mindenki számára.

Alternatív utak, vészforgatókönyvek

A jelenlegi helyzet megtanított minket arra is, hogy ne ragaszkodjunk egyféle forgatókönyvhöz, mindig szükség van B-tervre. Ez lehet az, hogy mindenki tesztelteti magát koronavírusra közvetlenül a nagy nap előtt (bár tudjuk, hogy a negatív teszt sem jelent biztonságot), hogy a családtagok csak a szabadban találkoznak rövid időre, vagy az, hogy online-karácsonyt tartanak.

– És bizony az is egy nagyon járható út, hogy ha nem is mennek be az unokák, gyerekek a nagyi lakásába, az ételért, amit szeretettel készített, bizony odamennek. A legtöbb nagyszülőt élteti, életenergiával tölti fel, ha készülhet a karácsonyra, süthet-főzhet, ez viszi előre őket. Ne fosszuk meg őket ettől az élménytől!

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

A mindenkori, hatályos jogszabályokról, látszámstopról és hasznos tudnivalókról a Kormány koronavírus tájékoztatási oldalán találhat több információt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990511
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990511
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990511
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika