GYŐZELEM

Hajdú Péter: G.w.M rádöbbentett, hogy pályát tévesztettem

Buster

Létrehozva: 2024.04.11.

Egy felmérés szerint a rapper lett hazánk legkevésbé kedvelt híressége. Hajdú Péternek pedig friss élménye van G.w.M-mel kapcsolatban. Szerinte a hírességet cseppet sem bántja, hogy áll a képzeletbeli dobogó legfelső fokán.

Varga Márk vagyis G.w.M remekül elboldogult abban a világban, amiben rapperként mozgott már jóval azelőtt is, hogy Kulcsár Edina beemelte őt az A-listás sztárok sorába. És, hogy milyen is volt a fogadtatása, nos, azt jól mutatja, hogy egy félig ismeretlen előadóból kicsivel több mint két év alatt bezsebelte a legkevésbé kedvelt honi hírességnek járó „elismerést”, vagyis amolyan Aranymálna –díjas lett. A Frizbi TV-n futó Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor felvételén G.w.M és a műsorvezető sem tudhatták, hogy készül egy netes szavazás, amit a rapper torony magasan behúz, de Hajdú Péter jó érzékkel rákérdezett, hogyan is éli meg azt a nyilvánvaló ellenszelet, amiben neki és Kulcsár Edinának boldogulniuk kell. Péter, most a Borsnak mesél a rapperről való benyomásaitól. 

G.w.M
G.w.M nem izgatja magát a felé irányuló gyűlölet miatt. (Fotó: Facebook)

Talán igaza is van G.w.M-nek

Természetesen téma volt a felvételen az a gyűlöletcunami, ami folyamatosan éri Márkot és Edinát. G.w.M azt mondta, hogy egyáltalán nem érinti őt érzékenyen ez a helyzet. 

Úgy látja, hogy sok millióan szeretik őket és egy kisebb csoport nem, és szerinte csak annyi történik, hogy ez a csoport szeret hangosabban „kiabálni” a neten.

 Ahogy én látom ezek nemcsak szavak, hanem őszintén így is gondolja és talán igaza is van kezdte lapunknak Hajdú Péter, aki rákérdezett arra is, hogy beszélgetőpartnere és a felesége miért hordanak folyton, gigászi márkajelzéssel ellátott luxusruhákat.

Márk azért öltözik folyton márkás cuccokba, mert ezzel is azt szeretné üzenni a rajongóinak és követőinek, hogy nincs lehetetlen. Onnan is el lehet jutni nagy magasságokba. 

Ő megvalósította az álmát, ami részben az volt, hogy megengedhessen magának luxusruhákat 

– fogalmazott a Frizbi TV műsorvezetője.

G.w.M
Fotó: Facebook

„Leesett az állam!”

A Bors arra is kíváncsi volt, hogy G.w.M-nek sikerült -e valamivel igazán meglepnie Hajdú Pétert. A válasz pedig csípőből érkezett.

Őszintén elcsodálkoztam, amikor Márk arról beszélt, hogy falunapos, haknikból össze lehet kaparni havi 20 millió forintot. Bevallom, ettől leesett az állam. El is gondolkodtam… G.w.M ráébresztett, hogy pályatévesztettem.

Azt nem állítom, hogy az énekhangom alkalmassá tesz a sikerre, de végül is a felével is beérném. Talán A Nagy Duett után együtt kellett volna maradnunk Zoltán Erikával és ma már nekem is fényes, zenei karrierem, de legalábbis teli hakninaptáram lehetne nevetett a műsorvezető. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek