Celeb

„Rettentően félreismerik őt az emberek” – magyar énekesnő tálalt ki Alekoszról

H. Á.

Létrehozva: 2024.02.15.

Morvay Pálma opera- és operett énekesnő megszólalt egykori növendékéről. Alekosz a legjobbaktól tanulhatott éveken keresztül.

Alekosz a minap mondta el nekünk, hogy hatalmas dobásra készül, ugyanis egy koncertet akar tartani egy színházban. Bevallása szerint már szervezi az eseményt, így minden színház lehetőségeit nyitottan kezeli, akiket érdekel az egyszeri alkalommal megrendezni kívánt koncertje, ami egy élőzenei utazás köré fog épülni személyes monológokkal. Mint kiderült, a celeb előadóművészi engedéllyel rendelkező zenész, így felkerestük az egykori hangképzésért felelős tanárját, Morvay Pálma opera- és operett énekesnőt, aki elmondta, hogy milyen tanuló volt Alekosz:

Alekosz
Alekosz egykori énektanárja megszólalt a celeb tudásáról. (Fotó: TV2)

Én Morvay Pálma vagyok, egy opera énekesnő. Zeneakadémiát végeztem opera szakon és tanári szakon is. Egyetemi képzettséget szereztem, mint hangképző tanár. Ezek után primadonnáskodtam. 55 éves zenei múlttal rendelkezem és mögöttem van egy nagyon komoly zenei karrier kezdte a mélyen tisztelt opera énekesnő a Borsnak, aki elmondta nekünk, a kilencvenes években ő maga tanította Alekoszt az ORI-ben, ahol sikeres és érvényes zenei előadóművészi képesítést szerzett.

Nagy Alekosz és Morvay Pálma
Morvay Pálma szerette tanítani a reality-sztárt. (Fotó: Nagy Alekosz)

Németországban voltam, majd hazajöttem és elkezdtem tanítani az Országos Szórakoztató Zenei Központban. Tulajdonképpen ez volt az egyetlen, ahol vizsgázni lehetett Budapesten a zenészi szakmából, itt találkoztam először Alekosszal. 

Több évnyi oktatás során foglalkoztam Alekosszal, aki végig csinálta ezt az oktatást. Én képeztem a hangját és nagyon nagy fantáziát láttam benne őszintén, mert érdekes gyermek volt. Rendkívül intelligensnek tartom, sőt egy nagyon érzékeny fiú, úgy hiszem, hogy rettentően félreismerik őt az emberek

jegyezte meg Pálma, aki szerint Alekosz nem abban a pozícióban van, amiben kellene lennie.

Alekosz
Az énekesnő szerint Alekosz nem ott van, ahol lennie kellene. (Fotó: TV2)

Nem találta meg a helyét

A nagy tekintéllyel rendelkező énekesnő szerint Alekoszban sokkal több van, mint amit enged láttatni magából. Pálma úgy véli, hogy tehetségéhez képest a celeb nem ott van, ahol lennie kellene:

Szerintem Alekosz nem találta meg a helyét még. 

Nem abban a pozícióban van, ahol az ő tehetségével lehetne. Azt gondolom, hogy a zenével ugyanúgy nagy dolgokat érhetett volna el, mint a televízióval, ha nem hagyja abba.

Nagy különlegessége, hogy önmagát kísérte zongorával mindig is, sőt úgy tudom tanulmányai után egy jó ideig ez volt a megélhetése. Nagyon képezhető hangja volt mondta a hatalmas múlttal rendelkező énekesnő, aki példásnak tartja Alekosz szorgalmát.

Alekosz szorgalmas diák volt

Pálma szerint Alekosz példás szorgalommal rendelkezik, ami már diák éveiben is látszódott. Az énekesnő szerint, amit elhatároz, abba mindent beletesz a reality-sztár.

Ha a fejébe vesz valamit, abban ezer százalékot beletesz. Soha nem hagyja annyiban, ha fontos neki valami. 

Szerintem megérdemli azt a lehetőséget, hogy legalább egyszer megmutathassa tudását a nagyközönség előtt.

Annyit tudok, hogy ehhez viszont neki is sokat kell gyakorolnia, de ezzel nem lesz probléma zárta Morvay Pálma opera- és operett énekesnő, aki Alekosz egykori hangképzésért felelős tanára volt.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek