Kommentelők

„Ez az egész egy fricska” – üzent a magyar sztárpár, akinek a szakítását pletykálták

H. Á.

Létrehozva: 2024.01.24.

A celebpáros sok kérdést felvető képpel jelentkezett, ami nagy port kavart. Megyeri Csilla és Zsolti szerint nem lehet adni annak a hitelességére, aki még a nevét sem vállalja fel.

Megyeri Csilla és vőlegénye, Molnár Zsolti nemrég szembesültek vele, hogy a netezők azt pletykálják, vége lett kapcsolatuknak és különköltöztek egymástól. A Bors megkereste a párt és megkérdeztük tőlük, mi az igazság? Csilláék szerint elég kevés köze volt a kitalált történeteknek a valósághoz, azonban azt aláírták, hogy nemrég tényleg elköltöztek egy új, nagyobb lakásba. Mivel a kommentelők megkérdőjelezték, hogy miért nem posztolnak egy ideje közös képet, ezért egy új, ráadásul sok kérdést felvető fotóval jelentkezett a celebpáros.

20200219_just_clear_fitness_dijatado_balna_SULY_ripost_40

Megyeri Csilla
Megyeri Csilla félreérthető fotót posztolt vőlegényével - Fotó: Sulyok László

Szinglik éjszakája

Egy Reddit beszélgetés alatt többen azt feltételezték, hogy Csilla és Zsolti már nem alkotnak egy pár, ugyanis nem posztoltak együtt, sőt az új lakás láttán azt gondolták, hogy már külön is költöztek. A celeb ráadásul az Instagram-történetével erre rá is tett egy lapáttal:

Szinglik éjszakája lesz Zsoltinál

 – írta Csilla, aki még párját is megjelölte, hogy ott tudnak neki írni az estével kapcsolatosan.

Megyeri Csilla
Megyeri Csilla képe, ami teljesen felkavarta a port az interneten – Fotó: Megyeri Csilla Instagram

Megyeri Csilla: „Az egész egy fricska”

A páros nagyon meglepődött, amikor szembesült a róluk kitalált pletykákkal, miután Csilla egyik ismerőse elküldte nekik a megbotránkoztató név nélküli beszélgetéseket. Kitalálták, humorral fognak reagálni:

Ezt másképp hogy tudod kezelni, ha nem humorral? Ez az egész egy fricska  – kezdte a Borsnak Megyeri Csilla, aki a félreértelmezhető kiírással reflektálni akart a kitalált történetekre, amik róluk keringenek a neten. Zsolti sem hagyta szó nélkül a történteket.

Az, hogy egy olyan embernek adsz a véleményére, aki sem a nevét, sem a kilétét nem vállalja, az idiótaság. Ezen csak röhögni tudsz, mert szánalmas, hogy emberek idáig tudnak süllyedni – mondta a celeb párja, akivel előkelő harmadik helyezést értek el az Ázsia Expressz kalandos versenyében.

Számomra is vannak olyan személyek, akik kevésbé szimpatikusak, de azokkal nem foglalkozom. Nem követem, nem nézem, nem az, hogy még kommentelgessek, meg gyártsam a hülyeséget róluk. Számomra ez nem okozna örömet, viszont úgy látszik, sokaknak egy érdekes páros vagyunk – jegyezte meg Csilla, aki elárulta azt is, hogy nem véletlen posztolnak keveset a mindennapjaikról, ugyanis korábban még a lakhelyüket is tudhatták nagyjából a követők, viszont most már több magánéletre vágynak.

Változások időszaka

Korábban már megtudhattuk, hogy a pár új otthonba költözött, sőt most már egészen jól be is rendezkedtek az új lakásba. Úgymond számukra egy nagy változás időszaka ez, azonban van egy két dolog, ami hiányzik a korábbi lakhelyükből.

Bár nagyobb helyre költözünk és szépen lassan teljesen berendezkedünk az új lakásba, azért azt elmondhatom, hogy nagyon hiányoznak a korábbi szomszédjaink. Nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, ezért ez egy kicsit nehéz volt a lakhelyváltásban. A természet közelsége és a tó is hiányozni fog, nagyon jó időt töltöttünk ott, de én hiszek a változásokban nagyon, ez egy új lendületet fog adni az idei új terveinkhez – szögezte le a gyönyörű celeb, aki nem titkolja, saját ruhamárkát tervez a piacra dobni.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek