Életmentő szimat

„Ma nem lennék itt, ha nem hallgatok Daisyre” – Kutyája kiszimatolta egy nő mellrákját, megmentette az életét

N.T.

Létrehozva: 2023.11.20.

Ha nincs a labrador kutyus, gazdája már valószínűleg halott lenne. Daisy mindenkinél előbb tudta, hogy óriási a baj.

Claire Guest kinyitotta autója csomagtartóját arra számítva, hogy három kutyája azonnal kiugrik belőle, és elrohannak a szokásos sétájukra, azonban míg ketten pontosan így is tették, a harmadik – Daisy, a labrador – egy helyben maradt, és figyelmesen bámulta gazdáját, majd újra és újra gyengéden bökdösni kezdte a mellkasát

orvos, kórház, beteg, betegség, háziorvos, sztetoszkóp, Pixabay illusztráció
Daisy szimata mentette meg imádott gazdája életét / Fotó: Pixabay

Claire ekkor még nem gondolt semmit, és kitessékelte a rókavörös kutyát a kocsiból. Végül azonban nem hagyta nyugodni a dolog, és ahogy haladtak séta közben megtapogatta azt a pontot, amit imádott kutyája megérintett és talált egy csomót

Daisy szimata nem csalt, gazdája életveszélyben volt 

Így gyorsan szakemberhez fordult, majd nem sokkal később az orvosok megerősítették a sokkoló diagnózist: Claire mellrákos. A nőnek ráadásul egy olyan mélyen gyökerező és agresszív daganata volt, amelyet valószínűleg csak akkor vettek volna észre, amikor már túl késő lett volna.

Azonban Daisy korai figyelmeztetésének köszönhetően az akkor 45 éves Claire-t sikeresen meg tudták műteni, majd sugárterápiával megmenteni az életét.

Rengeteget köszönhetünk négylábú kedvenceinknek

Manapság már tudjuk, hogy a kutyák kiváló szaglása mindenféle betegséget képes felismerni, de amikor ez 2008-ban történt, még egészen más volt a helyzet. Sokan egyszerűen csak hókuszpókusznak tartották és elutasították az ötletet.

Hihetetlen, de Daisy aznap végzett „felderítő munkája” segített meggyőzni a szkeptikusokat arról, hogy a betegségnek nemcsak szaga van, hanem a kutyák is képesek felismerni azt.

Ki tudtam állni, és azt mondtam: „Ez a tudomány, nézzétek meg”. Aztán azt is elmondhattam: „Valószínűleg ma nem lennék itt, ha nem hallgatok Daisyre”. Ez a kombináció nagyon erős volt, az embereket pedig elgondolkodtatta

– mondta a ma 59 éves Claire. A pszichológus végzettségű nő nem mellesleg a társalapítója a Medical Detection Dogs jótékonysági szervezetnek, amelyet néhány hónappal a saját diagnózisa előtt éppen ennek a kapcsolatnak a bizonyítására hoztak létre – írja a Daily Mail.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730297_auto_resized.jpg
origo.hu

Így ölelgeti egymást Tóth Andi és a TV2 legújabb sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22515_resized.jpg?avcount=1701562210
origo.hu

Újabb babával bővül Kulcsár Edináék családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730893_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt az öt dolgot bánják meg a haldoklók az utolsó pillanatokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729685_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyarországnak igaza lett: a nagyhatalmak döntöttek – az amerikaiaktól a svédekig már mindenki atomenergiát akar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16730192_auto_resized.jpg
ripost.hu

Összeomlott a gyásztól Sydney van den Bosch, de így is ott lesz a Dancing döntőjében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728515_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Új rendeletet adott ki a Kreml, ami rendkívül rossz hír a tél előtt álló Kijevnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22522_resized.jpg?avcount=1701562210
origo.hu

Ketrecbe zárva és félmeztelenül is fotózták Marjai Juditot - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728603_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Akciós a Lidlben a pulykamell – ezeket készítsd el belőle a hétvégén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731065_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ördög Nóri alaposan keresztbe tett Marics Petinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701562210
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728274_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Félelemben telnek G.w.M exe, Nagy Melanie napjai, zokogva vallott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701562210
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/vtgYQqded5K1SyVZNATY7WuK76KXa9F_opaWCUkGi4I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FlOTFmYjUzNjhiYTRiN2VhZDBjMGNhZDJlZmYxNjc4.jpg
Ezo

4 csillagjegy, akiknek alapjaiban változik meg az élete 2024-ben

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/bumrnHegLgx9klxfUnilZyiaGUAFjs2QmQBPKBkNvCc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UyOTY4MmE5ZWMyYjRmYjc4OTVlYmZkNzU5ZjMxMDBm.jpg
Ezo

Vigyázz velük: ez az 5 csillagjegy féltékenyebb, mint gondolnád!