Michelisz Norbert dobogóra tör Mogyoródon

Dobogós helyben bízik a Hungaroringen a WTCR címvédője, Michelisz Norbert.

Dobogós helyben bízik a Hungaroringen a WTCR címvédője, Michelisz Norbert.

Bár eddig nem úgy alakult a túraautó-világkupa-sorozat címvédőjének, Mi­che­lisz Norbertnek az idénye, ahogy szerette volna, amíg ma­tematikai esélye van a végső győzelemre, addig küzdeni fog. Hazai pályán egyértelműen a dobogó a célja.

Tavaly egy második és egy harmadik helyet szerzett Michelisz a magyar közönség előtt © Földi Imre/Nemzeti Sport

Bevallom, furcsa lesz nézők nélkül versenyezni a Hungaroringen. A hazai közönség mindig óriási erőt adott nekem. Kíváncsi vagyok, mennyire befolyásolja majd a versenyzésemet az üres lelátó – mondta a Borsnak Michelisz, aki jelenleg a 14. helyen áll az összetett pontversenyben, hátránya 74 pont az éllovas Yann Ehrlacherhez képest. A tetemes lemaradás elsősorban annak köszönhető, hogy a nürburgringi versenyhétvégét Norbi csapata, a Hyundai bojkottálta. A koreai gyártó azt kifogásolta, hogy a WTCR-ben alkalmazott esélykiegyenlítő módszer miatt az autóik motorteljesítményét annyira visszafojtják, hogy a pilótáiknak nincs esélyük a jó eredmény eléréséhez.

Ez is érdekelheti!

Michelisz Norberték kihagyják a Német GP-t

Leckét vettem Michelisz Norberttől, hogyan kerüljem el a halálos balesetet

Michelisz: Jobb pilótává tett a vk-győzelmem

Szívesen versenyeztem volna. De adódnak olyan helyzetek, amikor az embernek el kell fo­gadnia a csapata döntését – fogalmazott Michelisz. – Most viszont már előre tekintek. Amíg van esélyem a végső sikerre, addig padlóig nyomom a gázt. Jelen pillanatban nem én va­gyok a bajnoki cím favoritja, de sokat fejlődtünk, az autóm egyre jobb. A szezon fele még hátravan, ha jönnek a futamgyőzelmek, és lesz egy kis szerencsénk, akkor még versenyben lehetek a címvédésért.

Reméljük, idén Norbi hátát nézi majd a mezőny a ringen © Földi Imre/Nemzeti Sport

A mogyoródi Super Racing Festivalon nemcsak a WTCR nagyágyúi, hanem a kamionos Eb pilótái, köztük a kétszeres győztes Kiss Norbert is a pályára gurul.