Sport

Botrányos csók miatt áll a bál

LM

Létrehozva: 2024.02.28.

A hosszabbítás utolsó perceiben szerzett góllal a brazil Internacional 3-2-re legyőzte a Gremiót. A nagy örömködésben viszont a hazai csapat kabalája elragadtatta magát, és megpróbálta megcsókolni a helyszínen tartózkodó riporternőt, Gisele Kümpelt.

A legnagyobb rangadót rendezték múlt hétvégén a brazil Gaúcho állami bajnokságban, ahol a két végső esélyes, az Internacional és a Gremio csapott össze. Az 50 ezer néző előtt megrendezett találkozó úgy nézett ki, hogy 2-2-es döntetlennel zárul, ám ezt követően a 98. percben Alan Patrick megszerezte a győzelmet jelentő gólt.

Brazilian A 2019, Internacional x Flamengo
Az Internacional kabalafigurája okozott óriási káoszt Brazíliában Fotó: AGIF via AFP

A nagy örömködésben az Internacional kabalafigurája odaszaladt a helyszínen dolgozó riporternőhöz, Gisele Kümpelhez, ám a szimpla ölelésből csókkísérlet lett, ezen pedig Kumpel nagyon kiakadt.

– Nem akart elengedni. Hiába volt rajta a maszk, megnyomta a fejemet és szeretett volna megcsókolni. Hallottam a cuppanó hangot és éreztem az izzadtságát. Én voltam az egyetlen nő a pályán. Voltak más újságírók is, de csak velem csinálta ezt meg – dühöngött Gisele Kümpel, amit a The Sun szemlézett.

Egy újabb nap, ahol a nők a munkájukat akarják végezni a futballban, de megszenvednek az idiótáktól, akik bűnözők 

– tette hozzá. 

Az ügy azóta már a rendőrségig jutott, akik vizsgálják a történteket. Az Internacional közleményben jelezte, hogy mindenben segíteni fogják a nyomozást, a hatóságoknak átadták a helyszínen készült videófelvételeket. A jelmezt felvevő férfit az ítélet megszületéséig felfüggesztette a munkája alól a klub.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130505_auto_resized.jpg
origo.hu

Százezrek ünneplik Magyarország új csodacsapatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27096_resized.jpg?avcount=1713215711
origo.hu

Az orosz hadsereg megnevezte új célpontjait

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133132_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Véletlenül fedeztem fel" – most vallotta be a világhírű DJ, hogy rákos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131312_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109149_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131341_auto_resized.jpg
vg.hu

Nagyon durva megállapításra jutott az antibiotikumok hatását vizsgáló magyar kutató

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27098_resized.jpg?avcount=1713215711
origo.hu

Undorító dolgot talált otthon Király Viktor felesége - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124255_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt a világbajnok, Milák féltve őrzött titkáról csak kevesen tudhatnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján