Halálzóna

Megszólalt a szakértő Suhajda Szilárd tragédiájáról: ez történik a szervezettel 8000 méter felett

K.B.

2023. május 31. szerda 20:15

A szakértő szerint ebben a magasságban bármilyen eredmény maga a csoda.

Dr. Farkas Kitti aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos volt a vendége a TV2 Mokka adásának, aki eddig nem ismert részletekkel bővítette Suhajda Szilárd hegymászásával és tragédiájával kapcsolatos tudnivalókat. Tőle megtudtuk, hogy a 8000 méteres magasságban a levegő oxigéntartalma már csak az egyharmada az átlagosnak. Ezért nevezik az e feletti magasságot halálzónának.

dr farkas kitti
Dr. Farkas Kitti megrázó részleteket árult el a hegymászásról  Fotó: TV2

A világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása már igazi kihívást jelenthetett oxigénpalack nélkül, és már az is kivételes teljesítmény, hogy ha erre képes valaki palack és segítség nélkül.

8000 méternél, hogy valaki ezt oxigénpalack nélkül csinálja meg, az maga a csoda

– árulta le a szakértő az interjú során. Dr. Farkas Kitti hozzátette: az oxigénhiány kezdetben a másnaposság tüneteihez hasonló állapottal jár: fejfájás, émelygés, gyengeség jelentkezik, később pedig súlyosbodhat a helyzet és ekkor lép fel a koordinációs zavar, tudatzavar, sőt, akár el is veszítheti az ember az eszméletét. Legrosszabb esetben pedig kómába is eshet.

Ahogy emelkedik tengerszint felett a magasság, úgy ritkul a levegő és lesz alacsonyabb nyomású. Ezt próbálja kompenzálni a test, és megemeli a szívritmusunkat, megemeli a légzésszámunkat, tágítja az ereket. Viszont ezeknek a kompenzációs folyamatoknak van egy határa

– mondta el a szakértő. Dr. Farkas Kitti elárulta azt is, hogy van egy adott szint, ameddig ki tudják tolni az emberek a teljesítőképességüket – ezért van szükség az akklimatizációhoz –, azonban ezt nem lehet a végtelenségig megtenni.

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/1fTaD5Xe5aQHIGP9X97F1yRZr55BBzrT0hP9PPycF2M/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTU4NWZkYWUzODRlNzk5YTdjNDU0OWY5ZGMyNGEw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Mindig érezni fogjuk az égi közelséged" – a Pilisben is búcsút vettek Suhajda Szilárdtól – fotók

Békéscsaba és Budapest után a Pilisben is elbúcsúztatták Suhajda Szilárdot.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471708_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van az oroszok kemény üzenete a Nyugatnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19909_resized.jpg?avcount=1695505807
origo.hu

Elképesztő terpeszt mutatott be Köllő Babett - VIDEÓ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471656_auto_resized.png
metropol.hu

Újra szerelmi bánat gyötri Tóth Gabit? Ismét összetörhetett a szíve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471461_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Viharkárok miatti változások a lakásbiztosításokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471623_auto_resized.png
metropol.hu

Épp, hogy vér nem folyt: minden eddiginél durvábban összebalhézott Tóth Gabi és Majka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471358_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Amerikai lap: komoly a törés az ukrán és amerikai stratégiai elképzelések között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19907_resized.jpg?avcount=1695505807
origo.hu

Nem szereti takarni a hatalmas melleit a világbajnok sportolóból lett szexológus - képek 18+

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471043_auto_resized.jpg
travelo.hu

Új, különleges tarantulafajt fedeztek fel Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695505807
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695505807
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/yXHcIZJJ-8Xt2FDc_h7ssrUu8QxIOH6ZVf9nXTy3ae0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMmY5MzVkNjNlMjRkNmE4MGM1ZDQ5ZDc1MTZiZmJm.jpg
Stílus

A visszafogottól az extravagánsig: lelepleztük Szoboszlaiék civil ruháit a válogatottban – videó

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/YJh94AehMLWbSxjCYggf5G_rnPtbgL-VWuY0FnolKfc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ5YWFlNTgyNzg1ODRiMjM5OTgxNWM2NDdlM2M0NzM2.jpg
Úszás

Elveszítjük Milák Kristófot? Határozottan válaszolt a világbajnok legenda