Celeb

Felkavaró fotó: Kórházba került Vajna Timi

Bors

Létrehozva: 2021.08.14.

Az özvegy azt is megmutatta, mit műtöttek ki belőle.

Mint arról korábban a Bors is beszámolt: Vajna Tímea drámai vallomást tett, őszintén vallott endometriózisáról. Nőgyógyászati problémájával kapcsolatban már követői tapasztalatait is kikérte, és úgy látszik, meg is kapta a szükséges segítséget, pénteken ugyanis megműtötték – derül ki az özvegy legfrissebb Instagram-sztorijából.

Timi egyenesen a kórházból posztolt, kiderült: sikeresen átesett a műtéten, sőt egy petefészekcisztát is eltávolítottak belőle.

Az újdonsült menyasszony eddig sem szégyellősségéről volt híres, most is bebizonyította, hogy követőivel bármit hajlandó megosztani. Így hát azt is megmutatta a következő képkockán, hogy pontosan mit távolítottak el a petefészkéből.

elég undorító látvány

– írta fotója mellé Timi, és be kell látni, hogy igaza van. A fotót egyébként néhány perce tette ki sztoriként, így 24 óráig itt megtekintheti (persze, ha addig Timi nem törli).

Erőt ad sorstársainak

Andy Vajna özvegye a műtét utáni hegeket is megmutatta. Mint írja, fotójával a hozzá hasonló problémákkal küzdő nőknek szeretne erőt adni, hiszen endometriózis előfordulása esetén a műtét az egyetlen megoldás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715044210
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715044210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715044210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője