Aktuális

"Vigyázunk, hogy jövőre együtt ülhessünk az asztalhoz" - az idei karácsony még nem lesz önfeledt

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.12.02.

Advent első vasárnapjával megkezdődött a lázas karácsonyi készülődés, de még senki nem tudja, mit tartogat az ünnep a járvány idején. A karácsony idén biztosan más lesz.

Forrás: Shutterstock

Az idei karácsonyra már biztos, hogy rányomja a bélyegét a koronavírus-járvány, azonban ko­rántsem mindegy, hogy mennyire. Súlyos érvek szólnak amellett, hogy bő egy hétre fogadjunk el speciális szabályokat karácsonyra – közölte a parlamenti alkotmányügyi bizottság meghallgatásán Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter.

Mindenki bezárkózik

Kelner Jánosné: – Én egyedül fogok karácsonyozni. A gyerekeim vidéken laknak, és mindenhol vannak kisgyerekek is, úgyhogy mindenki otthon fog ünnepelni. Én sütök majd karácsonyra a gyerekeknek, de azt az ajtóban fogom odaadni nekik. Ott várnak majd előtte, én pedig leviszem nekik. Nagy költségekbe nem verjük magunkat.

Bodor János: – Idén szűk családi körben fogunk ünnepelni a szülőkkel és a párommal. A látogatások elmaradnak, de telefonon és a számítógép segítségével mindenképpen beszélünk majd az ismerősökkel. Lassan a vásárlást is elkezdjük, de csak nagyon óvatosan, 1-2 órára szűkítve, és a szabályokat betartva.

Lukács Bea: – Szűk családi körben fogunk karácsonyozni a férjemmel és a három gyermekünkkel. Óvjuk a nagyszülőket, ezért nem látogatjuk egymást. A bevásárlásnál mi az online-t részesítjük előnyben, így is próbáljuk elkerülni a veszélyt.

Szélesebb körben találkozhatunk?

A miniszter elmondta, hogy a kormány már mai ülésén is foglalkozik a karácsonyi járványügyi szabályokkal.

– Ha ma mégsem sikerül döntést hozni,

a következő kormányülésen, december 9-én már lesznek világos szabályok karácsonyra,

attól függően, hogy a szakemberek mennyire tudják előre jelezni a járványhelyzet alakulását – közölte a miniszter.

Gulyás Gergely szerint a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni.

– Jó lenne, ha ez a találkozásokat is érintené. Nem lesz olyan a karácsony, mint az eddigiek voltak, de a találkozásokat nyilván a családok között valamivel szélesebb körben is érdemes néhány napra lehetővé tenni – jelentette ki.

Küszöbön hagyott ajándékok

Rusvai Miklós virológus professzor szerint aki szereti a családját, az idén mérsékelje a karácsonyi összejöveteleket.

– Az a tanácsom karácsonyra, hogy ha lehetséges, ne jöjjön össze több generáció egy légtérben – mutatott rá Rusvai Miklós.

– Természetesen az egy légtérben élő családok együtt karácsonyozhatnak, de ha a nagyszülők már nem abban a háztartásban élnek, akkor őket inkább ne hívjuk most meg az ünnepi ebédre.

Ha van olyan családtagunk, aki már igazoltan átesett a fertőzésen, azt nyugodtan vendégül lehet látni,

ők most a legideálisabb vendégek. A negatív teszt is bizalomra adhat okot, azonban az ilyen vendég már nagyobb rizikófaktor, hiszen a mintavétel után is megfertőződhet – magyarázta a szakember, aki hozzátette, akkor is felelősségteljesen kell összeállítani a vendéglistát, ha lesznek lazítások. Ajándékozni szerencsére idén is lehet, hiszen ez csekély kockázatot jelent. A virológus szerint a küszöbön hagyott ajándék most a legjobb megoldás.

Nagyon vigyázzunk egymásra!

Bangó Margitéknál idén már biztosan elmarad a szokásos karácsonyi nagy családos összejövetel.

– Nagyon kell vigyáznunk egymásra és magunkra. Vigyázunk, hogy jövőre együtt ülhessünk az asztalhoz. Most csak hárman leszünk, Tina lányom, a vőlegénye és én. Természetesen töltött káposzta fog rotyogni a fazékban, lenyúzott tyúkból készítek húslevest, és lesz valami sütemény is. 

A bevásárlás még arrébb van, mert mindent frissen szerzünk be.

Végvári Ádámnak, a Neoton Família gitárosának három lánya és hat unokája van, karácsony első napján szokott összejönni a teljes család és az unokák barátai.

– Most várakozó állásponton vagyunk, hogy mi legyen, de pillanatnyilag reménytelennek tűnik az idei közös ünneplés. Nem merünk ennyi embert összehozni, főleg, hogy nagyon különböző a korösszetétel. A netet most is ki szoktuk használni úgy, hogy mindenki lát és hall mindenkit, ha minden kötél szakad, karácsonykor is ez lesz. Amíg a lehetőség nem tisztázódik, addig a vásárlásba sem kezdünk bele.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól