Aktuális

Sokkot kapott a fiatal, halott apja hívta fel telefonon: Ezt mondta – videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.06.

A férfi 2012 áprilisában hunyt el, hívása pedig augusztusban futott be.

Hátborzongató üzenet érkezett egy TikToker hangpostájára - írj a LadBible. Nem is annak tartalma, mint inkább tulajdonképpeni létezése az igazán aggasztó, illetve gondolatébresztő. 

túlvilági hangok

A fiatal szerint a négy hónappal korábban elhalálozott mostohaaapja jelentkezett nála, méghozzá a következő üzenettel:

Na? Ki lehet az?"

Az interneten posztolt felvételt azóta több mint 1,9 millió ember látta, mely tömegből 380 ezren lájkolták, 10 ezren pedig kommentálták is a jelenséget. 

DÉMonok, szellemek

A legáltalánosabb hozzászólások ezen két csoport köré szerveződtek: a kommentelők zöme szerint bizonyára

ártó kísértet, illetve démoni erő állhat a dolog mögött.

Ugyanakkor akadtak olyanok is, akik hasonlóan vérfagyasztó történésekről számoltak be elhunyt szeretteik kapcsán. Volt, aki elmesélte, hogy nagyanyja halála után 16 éven keresztül igyekeztek megváltoztatni az idős asszony üzenetrögzítőjének köszöntését, azonban

a gép rejtélyes módon mindig visszaállította az eredeti szöveget.

Sőt: egy másik hozzászóló azt is megosztotta a nagyérdeművel, hogy egyszer saját fülével hallotta, ahogyan halott nagyapja kedélyes beszélgetést kezdett még élő nagymamájával, ám

a halálra vált asszony igen hamar lecsapta a kagylót ijedtében.

Meg tudjuk érteni...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670417
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670417
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670417
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei