Sokan azt hiszik, hogy még mindig inkább a tudományos-fantasztikus filmek és az összeesküvés-elméletek területe az, hogy a hackerek átvegyék a hatalmat a körülöttünk lévő eszközökön - és ellenünk fordítsák azokat. Jó pár ilyen filmet láthattunk már, egy kiberbiztonsággal foglalkozó cég azonban bebizonyította: sajnos mindez koránt sem sci-fi.
A PWC UK nevű cég például arra volt kíváncsi, hogy vajon meg lehet-e fertőzni az okoseszközeinket, számítógépeinket olyan vírussal, ami átveszi az irányítást a különböző hangszórók (fej- és fülhallgatók, Bluetooth-hangszórók, stb.) felett, és azt szó szerint fegyverré alakítja át.
Matt Wixey és csapata a közelmúltban hozta nyilvánosságra a kísérlet eredményét a Wired magazinban. A válasz röviden: igen.
A cégnek sikerült olyan vírust kifejlesztenie, amivel rávették az irányításuk alá volt hangszórókat, hogy extrém magas vagy extrém mély frekvenciákat sugározzanak - olyanokat, amiket biztonsági előírások miatt egyébként nem szabadna sugározniuk, és melyek igen súlyos hatással lennének az emberekre. (A kümönlegesen magas frekvenciák például a fülzúgástól kezdve akár az alany megsüketülését is okozhatják - emellett a szélsőséges hanghatások pszichológiai vetülete sem elhanyagolható.)
Wixey beszámolójából kiderül, hogy a megengedett határértékeket átlépő hangszórók, fejhallgatók négy-öt perc után elkezdtek megolvadni, majd tönkre is mentek. Az eredményeket egyébként a tesztelt - és sikeresen “uralmuk alá volt” - eszközök gyártóinak is megküldték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.