Aktuális

Kipakolt az ápolónő: néhányan a kórházban fekve a pozitív teszteredmény ellenére sem hiszik el, hogy koronavírus létezik

Bors

Létrehozva: 2020.11.17.

Még a halálos ágyukon az utolsó perceikben is tagadják a betegség létezését.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol idáig 11 202 109 fertőzöttet regisztráltak, és a koronavírus miatt 247 175-en haltak meg, 4 244 811-en pedig meggyógyultak. Amerika szinten minden tagállamában tombol a járvány második hulláma, és a fertőzöttek száma több helyen is napról-napra rekordokat döntöget, ennek ellenére még mindig szép számmal akadnak vírustagadók, akik a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem hiszik el, hogy a betegség komoly lenne.

A CNN megszólaltatta egy dél-dakotai kórház ápolónőjét, aki sokkoló dolgokról mesélt. Jodi Doering szerint ugyanis sok koronavírusos betegük még a pozitív teszteredmény ellenére sem akarja elhinni, hogy a COVID-19 létezik, sőt, egyesek még a halálos ágyukon is tagadják a vírus létezését.

A jelenlegi helyzet, olyan, mint egy horrorfilm, aminek mintha soha nem lenne vége

– magyarázza az egészségügyi dolgozó, aki nap mint nap kegyetlen dolgokat tapasztal munkahelyén.

Talán azt a legnehezebb látni, hogy az emberek még mindig valami másban reménykednek és szeretnének egy mágikus választ, ahelyett, hogy elhinnék, hogy a COVID-19 valódi.– folytatja Doering, aki Twitter-oldalán több ilyen jellegű bejegyzést is közölt, jelezve, hogy nem egy-egy elszigetelt esetről van szó, hanem nagyon sok levegőért kapkodó, súlyos beteg páciens még akkor sem hisz a vírus létezésében, amikor már nagyon rossz állapotban van.

És ahelyett, hogy életük utolsó pillanataiban mondjuk videótelefonálnának szereteikkel, dühösen azt mondogatják az ápolónak és az orvosoknak, hogy a koronavírus nem létezik.

Többször előfordult, hogy egy súlyos állapotú betegnek felajánlottuk, hogy beszéljen a családjával, a szeretteivel, akkor azt mondta, nem akarja őket felhívni, mert hamarosan úgyis felépül és jobban lesz. Miközben már csak 75 százalékos lenne lélegeztetés nélkül az oxigénszintje, ami nagyon nem egyszerű történet és ahonnan már sokszor nincs visszaút – mondja az ápolónő, aki szerint ezek a betegek inkább abban a hitben tartják magukat, hogy influenzájuk, tüdőrákjuk vagy tüdőgyulladásuk van, ezt pedig a kórházi dolgozóknak sem könnyű megemészteni, főleg úgy, hogy a páciensek igazoltan koronavírus-fertőzöttek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716311
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét