Aktuális

Hősként ünneplik: fuldokló nőt mentett ki a háborgó folyóból a 61 éves brit konzul - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.11.17.

Hősként ünnepli a világ a 61 Stephen Ellison kínai-brit konzult, aki a bámészkodó tömegből egyedüliként ugrott a háborgó folyóba, hogy kimentsen egy fuldokló nőt.

Forrás: Twitter

A 61 éves csunkingi konzul éppen egy helyi falucskában sétált a folyó mellett, mikor a 24 nő megcsúszott a meredek folyóparton, és egyenesen a háborgó vízbe esett - írta a The Guardian

A helyiek azonnal hatalmas ordibálásba kezdtek, főleg, miután látták, hogy a fiatal nő sikongatva és fulladozva eltűnik az egyik gyaloghíd alatt. Mégsem tettek semmit, a legtöbben csak fejvesztve óbégattak vagy bámulták a jelenetet, mi több, sokan segítség helyett előkapták a telefonjukat, és videózták a haláltusáját vívó nőt. Nem úgy a 61 éves diplomata, aki - ahogy észlelte, mi történt - habozás nélkül lerúgta cipőit, a folyóba vetette magát, és a nő után úszott, aki ekkor már eszméletlenül hánykolódott a habok között. Ezzel egy időben végre az összegyűlt tömegből is észbe kapott valaki, és egy mentőövet dobott Stephen Ellisonnak, aki azzal húzta a partra az ájult fiatalt. 

Az Ellisonról készült videót nem sokkal az eset után közzé is tették, több millióan megnézték, és a konzult valóságos hősként ünneplik, ellenben a bámészkodó és fotózgató tömeggel: többen is szóvá tették ugyanis, hogy egy 61 éves férfin kívül senki nem mozdult meg, hogy segítsen honfitársának.

A lap szerint a helyiek azonnal védekezni kezdtek, elmondták, hogy a helyi lakosok jó része nem tud úszni, míg a másik felük fél attól, hogy bármilyen nyilvános eseményen részt vegyen - még akkor is, ha egy ember élete forog kockán. 

Köszöntjük Stephen Ellisont, az új brit főkonzul csungkingi ügyvivőjét. Nevére nemcsak Csungking területén, hanem egész Kínában emlékezni fognak. Hősies tette és kedvessége a Kína és az Egyesült Királyság közti barátság örökre fennmaradó története leszüzente kollégájának Liu Xiaoming, az Egyesült Királyság kínai nagykövete.
Mindannyian rendkívül büszkék vagyunk - toldotta meg az Egyesült Királyság kínai diplomáciai képviselete is. 

Kiderült, hogy a megmentett, egyébkén vuhani származású diáklányt ugyan rendkívül megviselték a történtek, de maradandó sérülések nélkül megúszta az esetet, hamarosan felépül, a lány családja pedig hálából vacsorázni is meghívta az életmentő konzult, ahol az egész família - köztük a megmentett diáklány is - hálálkodott neki. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629112
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói