Aktuális

Hétfőn megkezdődött a diákok oltása az iskolákban

Bors

Létrehozva: 2021.08.31.

<p>A tanévkezdés hetére szervezett országos iskolai oltási akcióra eddig közel 48 ezer 12 év feletti diákot regisztráltak. Az oltások beadását a mai napon kezdték, majd holnap és ezt követően szeptember 2-án és 3-án folytatják az iskolaorvosok, háziorvosok bevonásával.</p>

Forrás: AFP

Pfizert kapnak a diákok

A 18 év alattiakat Pfizer vakcinával oltják. Bár az iskolai regisztráció már lezárult, az www.vakcinainfo.gov.hu-s regisztráció után az eeszt.gov.hu-oldalon keresztül folyamatosan lehet oltási időpontra jelentkezni, illetve a háziorvosnál, gyerekorvosnál az oltakozási szándékot jelezni. Eddig 205 ezer diákot regisztráltak az interneten keresztül 83 százalékuk, 171 ezren már meg is kapták az első oltásukat.

Szülői hozzájáruló nyilatkozat kell

Az iskolák e-mailben értesítették a szülőket az intézményben történő oltakozási lehetőségről. A visszajelzések alapján, az igények és létszám szerint a héten a tanuló saját vagy egy közeli iskolában veheti fel az oltást a kijelölt napok egyikén. A szintén elektronikus levélben megküldött, a szülő által kitöltött hozzájáruló nyilatkozattal várják a 18 év alatti diákokat, a 18 év felettiektől csak a jelentkezési lapot kérik.

Ugyanaz lesz a helyszín

Az első oltás után három héttel fogják a második dózis is beadni, szintén Pfizer vakcinából ugyanabban az iskolában, ahol először oltották a gyereket. Az iskolák továbbra is fokozott járványügyi gócpontok lehetnek, ezért ajánlott azoknak az iskolai dolgozóknak, pedagógusoknak is felvenni az oltást a tanévkezdésre, akik még ezt nem tették meg. Ők és a szülők is, ahogy az ország teljes 12 év feletti oltatlan lakossága folyamatosan jelentkezhetnek oltásra az egészségügyi elektronikus térben, ami által akár 2 napon belül felvehetik a vakcinát a közeli kórházi oltópontok egyikén. Emellett aki 4 hónapnál régebben kapta meg a kétdózisú oltásokból a másodikat, harmadik oltásra is jelentkezhet.

Az iskolák gócpontok lehetnek

Ligeti Zsuzsa egy budapesti nyolcosztályos gimnázium oktatója elmondta:

Az ő iskolájukban nemcsak hogy majd minden pedagógus beoltatta magát, akinek lehet, már a harmadik oltásra is jelentkezett, vagy már túl is esett rajta. 

A jelenléti oktatás fenntartása és a pedagógusok egészségének védelme érdekében az oltás felvételét javasolja a kormány is

A munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. A diákok és a pedagógusok átoltottságának köszönhetően az idei iskolakezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, amikor még nem volt vakcina és csak korlátozásokkal lehetett védekezni a vírus ellen – írják koronavirus.gov.hu-n.

Maszk nélküli órák lesznek

A magas átoltottság miatt idén maszk nélkül lehet beülni az órákra. A kézfertőtlenítők továbbra is mindenhol kihelyezésre kerülnek, folyamatosan feltöltik azokat. Testhőmérsékletet sem fognak mérni sem az iskolákban sem az óvódákban, bár minden intézmény rendelkezik ilyen eszközzel. Az alapvető higiénés szabályokra továbbra is fokozott figyelmet fordítanak, ahogy az egész pandémia enyhébb időszakaiban is. Reggel és este is átszellőztetik a termeket, illetve magas hatásfokú fertőtlenítő szerekkel takarítanak a tanórák előtt/után. Az iskolai hiányzások tekintetében az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben indokolt a tanuló távolmaradása. De 250 óra hiányzás felett ugyanúgy osztályozó vizsgát kell tenni, mint korábban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711723514
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711723514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek