Aktuális

Harc a koronavírus ellen:  Magyar kutató ad reményt a világnak

Bors

Létrehozva: 2020.05.11.

Gőzerővel folyik a koronavírus elleni gyógymód kutatása, amelyben Ma­gyarország az élen jár az egész világon. A vakcina előállításában egy szegedi professzornak  kiemelkedô tudományos szerepe van.

Forrás: shutterstock

Sikeres a hazai vérplazmás terápia 

A Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az OrthoSera Kft. kutatói hetek óta azon fáradoznak, hogy emberéleteket menthessenek meg a reményt keltő vérplazma-terápiával, amelyet egyre többen kaphatnak meg.

A terápia lé­nyege az, hogy a már felgyógyult embe­rek vérében termelődött ellenanyagot használják fel a betegség leküzdéséhez, így nagyon fontos, hogy a gyógyult önkéntesek donornak jelentkezzenek. Rövid idő alatt már legalább öt gyógyult be­tegről tudni. 

Karikó fejlesztése a legígéretesebb

Egy New York-i és egy mainzi vállalat közösen fejleszt vakcinát. A két csapat már korábban is eredményesen dolgozott együtt, amikor is sikeresen hoztak létre egy mRNS alapú influenzaoltást. Ebben a gigantikus projektben vesz részt egy Szegeden végzett magyar biológus is, Karikó Katalin, aki mint azt a Szegedi Tudományegyetem lapja megírta –, a német partnernél, a BioNTech-nél dolgozik. A cég kutatóinak munkája a legígéretesebbek közé tartozik, tőlük várják, hogy a világon elsőként vagy legalábbis az elsők között készítik el az oltóanyagot. A kivételes technológia megalapozója ma­gyar tudós. 

A világon zajló kutatásokban, így a német–amerikai közös fejlesztésben is az mRNS a kulcsszó. Az mRNS-alapú vakcina a koronavírus felszínén lévő tüske ge­ne­tikai kódját tartalmazza. Ez segíti elő a vírus sejtbe jutását. Az elképzelések szerint az im­mun­rend­szer által termelt antitestek váltanák ki azt az immunválaszt, amely védettséget adna a vírussal szemben.

– A mRNS-en alapuló vakcinát nagyon gyorsan elő lehet állítani. Fontos még, hogy nem tartalmazza a vírus teljes génállományát, így nem okoz fertőzést, tehát biztonságos - nyilatkozta a kutató az egyete­mi lapnak. 

Az USA-ban meg is kapta a ké­szítményt az első 360 önként je­lentkező, de Németországban is beoltották már 200 embert. A két cég tudósai úgy kalkulálnak, hogy május-június környékére megszületnek az első eredmények, és azok ismeretében megkezdhetik a tesztelést.

Orron át adják be a szérumot

Az USA-ban más kísérletek is zajlanak éppen. Több gyógyszergyár fogott össze a megfelelő antitest megtalálásáért. Ezzel párhuzamosan az alabamai egyetem egy orron keresztül, egyetlen dózisban beadható vakcinán dolgozik. A kutatók abban bíznak, hogy már szeptemberben megkezdhetik az első teszteléseket.

Ebola elleni szerrel kísérleteznek

A kaliforniai Gilead Sciences is ígéretes fejlesztésen dolgozik. A remdesivir nevű hatóanyagot eredetileg az ebola ellen fejlesztették ki, ám kiderült, hogy az ellen nem nyújt megfelelő védelmet. Az anyagot egy idő­re fiókba helyezték, ám most felmerült az ötlet, hogy kide­rítsék, vajon beválik-e a koronavírus ellen.

Kell még néhány hónap az oltásig

Jelenleg már több mint száz vakcina áll a fejlesztés valamely stádiumában. Könnyebbséget je­lent, hogy a korábbi években azonosított MERS és SARS koronavírusok már nem ismeretlenek a tudósok előtt, szerkezetük sem. Az optimista becslések szerint akár októberre elkészülhetnek a szerekkel, rosszabb esetben viszont legkorábban jövőre lélegezhetünk fel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711687812
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079805_auto_resized.jpg
travelo.hu

Körbebringáznád a Tisza-tavat? Mostantól vonattal is könnyen oda juthatsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711687812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei