Sokkoló

Sokkot kapott az édesanya, kétéves kisfia miatt ébresztették éjjel a rendőrök

2022. november 25. péntek 08:30

Senki sem ébredt fel a zajokra, amint a rendőrség behatol a család házába.

Egy édesaya az év horrorsztorijaként emlegeti az estét, amikor rendőrök ébresztették álmából kétéves kisfia miatt. Ashley elmondta: gyermeke kiszökött a lakásból az éjszaka közepén. Mint ahogyan minden este, aznap is nyolc óra magasságában altatta el gyermekeit az édesanya, majd a kétévesre még egyszer rápillantott – mielőtt ő maga is aludni ment. 

Kinyitottam az szobája ajtaját, láttam, hogy az ágyában fekszik és teljesen jól van. Úgyhogy lefeküdtem én is.

Aztán úgy hajnali kettő óra körül három rendőr állt a hálószobámban. Nem, nem az ajtóm előtt, hanem a hálószobámban. 

Még jó, hogy azon az estén a pizsamás alvás mellett döntöttem! – mondta TikTok-oldalára feltöltött videójában Ashley.

A rendőrök ezután közölték az édesanyával, hogy sírva, átfagyva találták meg a gyermekét az előkertben, és már érkeznek a mentők is.

baba, babamonitor, babafigyelő
Illusztráció
Fotó: Pexels

Kiugrottam az ágyból, a fiam szobájába rohantam, majd amikor megláttam, hogy nincs ott, leszaladtamm a lépcsőn, ki az utcára, hogy megtaláljam őt.

Jó messze álltak meg a házunktól, csak hogy megbizonyosodjanak róla, hogy nincs-e veszélyben otthonában a gyermek

– magyarázta az édesanya.

Ashley hozzátette: aznap este sem ő, sem a férje nem ébredt fel a babamonitor hangjára, és arra sem, hogy a rendőrök behatolnak a házba.

Még a kutyánk sem ugatott! A férjem sem ébredt fel, a nálunk lakó anyósom sem ébredt fel, senki sem! Fogalmam sincs, mennyi ideje lehetett kint... A világ legsz*rabb anyukájának érzem magam...

– mondta videójában.

tiktoker végül bizonyára megnyugodott, a videója alatti kommentszekcióban ugyanis egyre gyűlnek azok a hozzászólások, amelyekben saját, hasonlóan szörnyű történeteiket osztják meg az anyukák.

@mustangashley9

Horror story of the year! Childproof your life people cause toddlers are savage

♬ original sound - Mustangashley9

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15426486_auto_resized.jpg
origo.hu

Megragadta a zebrát a krokodil, ami utána jött, azt csak erős gyomorral lehet bírni - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10598_resized.jpg?avcount=1670622907
origo.hu

Széttárt lábakkal, felsőjéből kibuggyanó mellekkel fotózták a szexi énekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15426646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívrohammal szállították kórházba a lottónyertest

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15427764_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lapértesülés: torontói főkonzul lesz a volt jobbikos Bencsik Jánosból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15427476_auto_resized.jpg
metropol.hu

Szívbemarkoló videó Anna néni temetéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15425459_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Lengyel lap: Drámai a helyzet Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10597_resized.jpg?avcount=1670622907
origo.hu

Meztelen lába közét csak hajával takargatja a szexi énekesnő - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15426095_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Konyhafőnök VIP: Mi történt? Rácz Jenő keményen beszólt Fördős Zének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10442_resized.jpg?avcount=1670622907
mindmegette.hu

A TÖKÉLETES CRÉME BRULÉE: ÍGY LESZ KRÉMES ÉS ROPPANÓS(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10590_resized.jpg?avcount=1670622907
mandiner.hu

Minden innováció létkérdés a 21. század agráriumában(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15426948_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Utolsó útjára kísérik Zámbó Jimmy édesanyját

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/29YZpSM_82OXAvUmkVl2Kqlxyu4Tl21hXlMdIW0J4uk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA4ZmIzZjViOTZmMTQxOWU4OTUxN2M3OGQ0YWMwNzJm.jpg
Bántalmazás

Nyilvánosságra hozták a felvételt: ököllel ütöttek, köpdöstek társai egy diáklányt Zemplénben

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/0j-8VyiobeBCcyDBkvCydIpxHvplkewDIY5wuLm0U7o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNkYjhjMTI4ZWVjOTQyZmRiZmQ3NDNlZmVhN2I0ZjEx.jpg
Összefogás

A Dancing with the Stars zsűritagja is segíti a Jókai házomlásban megsérült balerinát