Gyász

„Mellette voltam az utolsó szívdobbanásáig” – felesége könnyek közt közölte, meghalt Fábián Roland

2022. október 1. szombat 18:00

Fábián Roland az utolsó másodpercig hitt abban, hogy harmadszor is legyőzi a rákot.

Forrás: Pexels

Meghalt Fábián Roland, a Mosollyal a rák ellen alapítvány megálmodója. A fiatal férfi szervezetében kiújult a rák, amivel kétszer már megküzdött. Roland és felesége daganatos betegekkel és hozzátartozóikkal folytatott élő videó beszélgetéseikkel együtt a saját példájukkal adtak hitet a betegeknek és a hozzátartozóiknak.

Ez most egy búcsú Rolandtól és egy búcsú tőletek

jelentkezett be a Mosollyal a RÁK ellen nevű YouTube csatornán Roland felesége.

Mindent megtett és a végsőkig küzdött. Szerintem az utolsó másodpercig hitt abban, hogy ezt mi meg tudjuk csinálni, mert imádott élni. Az intenzív osztályon volt a műtét után, mélyaltatásban. De tegnap ezt a harmadik ütközetet elvesztettük

mondta könnyeivel küzdve Fábián Zsu, aki végig a férje mellett volt. Ahogy ő fogalmazott, az utolsó szívdobbanásáig, és még utána is egy kicsit.

Hozzátette, az oldalt megtartják, mert biztos benne, hogy Roland is ezt szeretné.

Ez most nagyon-nagyon nehéz lesz, de Roland arra tanított, hogy az élet szép és élni kell. Mindig azt mondta nekem, hogy örülni kell mindennek, annak is hogy esik az eső, annak is hogy süt a nap.

Roland és Zsu hat és fél éven keresztül voltak együtt, a betegség elleni második ütközetet együtt, kéz a kézben csinálták végig. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15392945_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas bejelentést tett Orbán Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10375_resized.jpg?avcount=1669771506
origo.hu

Margot Robbie jéggel állítja fel a mellbimbóit - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15394756_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Meglepő titkot árult el volt feleségéről Árpa Attila

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15391179_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ablakban mutatta meg csupasz almamelleit a szemérmetlen úszólány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10376_resized.jpg?avcount=1669771506
origo.hu

Britney Spears teljesen meztelenül, a fürdőkádban markolássza a melleit - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15391774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Meztelenül a szaunában? Nem azért kell levetkőzni, amiért gondolnánk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15391815_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A nap meccse: A futball szégyene, óriási a botrány Katarban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10345_resized.jpg?avcount=1669771506
she.life.hu

Miért kíséri hasmenés a tipikus téli betegségeket?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10333_resized.jpg?avcount=1669771506
vg.hu

„Az ügyféllel kell kialakítani az optimális stratégiát, nem lehet mintákat alkalmazni” – Pleschinger Gyula Márk a Mandinernek (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15392241_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű dolgot tett a 15 éves vőlegény Ráckevén, menyasszonya élet-halál közé került

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/2142pIAj4Qljykcb1mp1Mv7GzjPPZsdnitKLNEgkXNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyYTI0N2JhOWJlZTQ4N2RiOGU5OWM4NGIzNmZlYzg3.jpg
Gyilkosság

Insta-követőitől kérdezte a tini, hogy tüntesse el a holttestet

https://cdn.borsonline.hu/2022/11/kYXkMyoJspRrDu8dOeYiGPA1klNwUPqb3j50-tw76kk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMDIyNWFjNmFlNzRiZWQ4ZWM0ZjFkOGI4MDdhOWJj.jpg
Életveszély

Rendőrök mentettek életet a Margit hídon: Kiderült, miért akarta a Dunába vetni magát a 21 éves lány