Tragédia

Megszólalt a Balatonba fulladt egyik fiú édesapja, ez történt valójában

Létrehozva: 2022.06.05.

Két tinédzser fiú holttestét keresik szombat este óta a vízirendőrök és a vízimentők a Balatonban. Az egyikük édesapja megtörte a csendet.

Forrás: RTL

Továbbra is keresik annak a két fiúnak a holttestét, akiket szombat este nyelt el a víz Balatonvilágosnál. A két 17 éves fiú egy barátjukkal együtt ment a vízbe a strandon. Egy szörfdeszka is volt náluk, ebbe kapaszkodva indultak később kifelé. Nagyjából 350 méterre lehettek a parttól, amikor a két fiatal elmerült a vízben - írja az rtl.hu.

A harmadik fiú a felszínen tudott maradni, segélykiáltásait két másik fürdőző hallotta meg, ők próbáltak segítséget hívni hozzá.

Az egyik eltűnt fiú édesapja teljesen összetört. A part mellett várta a keresés eredményét.

9 órakor tudtuk meg este, és jöttünk kocsival rögtön, 400 kilométert

– mondta a Híradónak a férfi. Megrendülten hozzátette, már nem számít arra, hogy fiát életben találják. 

Azt mondta, a fiúkat mindenki szerette, kőművesnek és hegesztőnek tanultak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146975_auto_resized.jpg
origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627912
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627912
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627912
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban