Gyász

Most jött: Elhunyt a népszerű tévés, milliók siratják

Létrehozva: 2022.05.21.

Otthonában elesett, végül ebbe halt bele. 84 éves volt.

Forrás: Pexels

Pénteken, 84 éves korában meghalt Caroline Jones, Ausztrália egyik legismertebb tévés női műsorvezetője.

Jones pályafutását kisebb, városi televízióknál kezdte riporterként, majd 1972-ben került az ausztrál közszolgálati csatornához, az ABC-hez, ahol egészen haláláig dolgozott. A nőt a Four Corners című oknyomozó riportokat bemutató műsor házigazdájaként ismerték meg a nézők. Rögtön az első évében elnyert egy rangos díjat, amit a belvárosi nyomornegyedek bérbeadóiról szóló nyomozásért kapott.

Később más, tévés és rádiós műsorokban is megfordult, majd 1996-ban, 58 éves korában került végérvényesen a képernyőre, és húsz évig vezette az Australian Story című műsort. Caitlin Shea, a műsor vezető producere így búcsúztatta Jonest.

Caroline munkája az Australian Storyhoz felbecsülhetetlen volt. Nélküle a műsor nem tartana ott, ahol ma tart. Csapatként emlékezünk a kegyelmére, melegségére és professzionalizmusára. Visszavonulása után is tartotta velünk a kapcsolatot, hogy szurkoljon nekünk. Caroline úttörő volt az újságírásban.

Jonest rengeteg kollégája gyászolja. Akadt, aki a közösségi médiában emlékezett meg arról, hogy az újságíró személyesen gratulált egy-egy cikkhez. – Egyszer a semmiből küldött nekem egy e-mailt, hogy megdicsérje egy cikkemet. Maga Caroline Jones! Egyszerűen nem tudtam elhinni - mondta Isabel Roe queenslandi újságíró.

(DailyMail)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481508
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze