Békeidőben egyszerre 35 főt szoktak elszállásolni a tiszabecsi Nefelejcs kempingben. A háború miatt most vannak olyan napok, amikor egyszerre 100 menekült húzza meg magát itt. A kemping tulajdonosai ajánlották fel ezt a lehetőséget, és maguk is jártak ki értük a határra, hogy autóval behozzák őket átmeneti ingyenszállásukra. Volt köztük olyan, aki előtte egy teljes éjszakát fagyoskodott a kinti mínuszokban, várakozva a határellenőrzésre.
– Ott álltak sorba a cudar hidegben egy szál pulóverben, valósággal sírtam, amikor megláttam őket – mesélte a Borsnak Orgován Miklós, a kemping üzemeltetője. Azt is megtudjuk tőle, hogy volt olyan család, ahol a feleség az öt gyerekével már egy hete itt volt, mire a férje csatlakozni tudott hozzájuk, mert annyiszor visszafordították a határról. Egy női határőrnek esett meg a szíve a férfit, miután látta, hogy sírnak a gyerekek apjuk után, így tudott csatlakozni a családjához. De vannak olyanok, akik cselhez folyamodnak, hogy elkerüljék a katonaságot.
– Jól megberetválkoztam, hogy fiatalabbnak látsszam, és így átcsusszantam az ellenőrzésen. Aki nem tűnik nagykorúnak, attól nem kérnek papírokat. De van olyan is, aki nőnek öltözve próbál átjutni – vallja be Roland, hozzátéve, hogy aki viszont otthon marad, azok többsége bujkál, nehogy elvigyék a háborúba. – Ha meglátnak az utcán az ukrán katonák, elkapnak és már visznek is. Ha azt mondod, nem mész, lelőnek. Pedig a fiatalok még azt se tudják, hogy kell a puskát megfogni – ecseteli a kinti helyzet komolyságát, és hozzáteszi, attól fél, még ide is utánajöhetnek, és visszatoloncolhatják Ukrajnába, hogy harcoljon az oroszok ellen. Ezért csak kapucniban meri fotóztatni magát, nehogy felismerhető legyen a képen.
Egy másik menekült a kempingben pici gyerekével áll a faház ablakában. A kislány ránk mosolyog, édesapja pedig beinvitál minket, ahol megmutatja a magyar igazolványát, ami hozzásegítette az átjutáshoz. Egy hónapra szóló ideiglenes engedélye van, annak szövege szerint a „hazautazásra”. De ahogy mondja, haza már aligha utazhat.
– Amikor kézbesítik a behívókat, megjelölik azokat a lakásokat, ahol senki nincs, aki átvegye a parancsot. Aztán ezekre a helyekre a harcok elől menekülő ukránokat telepítik be – állítja Nagy András, mondván, hogy így akkor se lenne hova visszamenni, ha történetesen véget érne a háború.
Amikor elbúcsúzunk Andrástól és a kis Denisszától, látjuk, hogy a kemping épületei közti nagyobb placc színültig tele adományokkal. A lakók éppen válogatnak közülük megfelelő ruhadarabokat és a gyerekeiknek szánt játékokat.
– Nem megy kárba semmi. Ami itt nem talál gazdára, azt átviszem a szomszéd faluba és ott osztom ki – magyarázza Orgován Miklós, aki hozzátette: 15 fős csapat segít nekik a menekültek ellátásában. – A lányaim, az ő barátnőik, a menyem, a vejem, a férjem, a 70 éven felüli szüleim, a testvéreim, az ő gyerekük, szomszédasszonyok, mindenki kivétel nélkül – sorolja a kemping vezetője mindazokat, akik ágyneműt osztanak, fertőtlenítenek, kilincseket tisztítanak, szellőztetnek, és csinálnak mindent, feláldozva nemcsak szabadidejüket, de sokszor még a pihenőidejüket is: van, aki a távoli munkahelyéről hazatérve még az éjszakát is átdolgozza. – Nekünk most ez a feladatunk, hogy ezeknek az embereknek mindent megadjunk, ha már el kellett menekülniük hazulról. Hogy itt meleg legyen, rend és fegyelem legyen, ennivaló legyen, ez kutya kötelességünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.