Gyilkosság

Brutális: 3 éves kislánya előtt végzett várandós feleségével a szegedi férfi

Létrehozva: 2022.01.26.

Várandós felesége brutális meggyilkolása miatt állt szerdán a Szegedi Törvényszék elé egy szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi.

A 41 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint magzatelhajtás bűntettével vádolják. A vádirat szerint a válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában két késsel rátámadt hét hónapos várandós feleségére. A védekező nőt több mint harmincszor szúrta meg; elsősorban a fejét és a felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje is eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette, és a magzat is elhalt.

A gyilkosság alatt a hálószobában volt a házaspár közös, három és fél éves kislánya is, akit ezután a férfi felkapott, gépkocsiba ültetett, és elhagyta a helyszínt. A vádlott az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget. A férfi paranoid személyiségzavarban szenved, ami korlátozza beszámítási képességét.

A vádiratban a főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A vádlott a bíróság előtt úgy fogalmazott, érthetetlennek tartja a történteket, kilenc éve harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolata volt feleségével. A tragédia előtt félelemben élt, úgy érezte, megfigyelik, csak hirtelen felindulásból fordult ügyvédhez a válás érdekében. A férfi nem tudott magyarázatot adni a gyilkosságra, azt mondta azonban, felesége még aludt, amikor először megszúrta.

A tárgyalás szakértők meghallgatásával májusban folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146967_auto_resized.jpg
origo.hu

G.w.M: Edinának Valentin-élete van

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713627310
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147222_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos betegséggel került kórházba, elhunyt a legendás magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713627310
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713627310
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713627310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713627310
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban