Aktuális

Gyermeküket próbálták menteni a szülők, de mindhárman meghaltak

Bors

2021. december 5. vasárnap 09:30

A hárm tagú család kutyájukkal együtt veszett oda túrázás közben.

A 45 éves brit Jonathan Gerrish, 31 éves felesége, Ellen Chung, valamint a pár egy éves kislánya, Muji azon az augusztusi napon is a család kedvencével, az Oski névre hallgató 8 esztendős szukával együtt vágott neki a túrának - írja a Mirror.

az utolsó kaland

Mivel nem pár nappal később az egész családot - beleértve a kutyát is - holtan találták a vadonban, az ügyben átfogó nyomozás indult, melynek során mind az öngyilkosság, mind egy esetleges mérgezés, sőt, még a villámcsapás lehetőségét is kizárták.

Az egyetlen magyarázat

Mint azt a novemberig tartó nyomozásban szakértőként résztvevő túlélési tréner elmondta, a házaspár vélhetően túl messzire elbarangolt, elsőként pedig a gyermek adhatta fel a harcot.

Minden bizonnyal a kicsi és a kutya gondozása miatt álltak meg és egy idő után nem tustak továbbmenni"

- magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy mivel a család kifogyott a vízből és a táplálékból, nagy valószínűséggela túlhevülés, illetve a kiszáradás okozhatta a vesztüket.

A környéken ilyenkor a 37 foknál magasabb nappali hőmérséklet sem ritka, legalábbis az ügyben nyilatkozó Mariposa megyei sheriff, Jeremy Briese szerint, aki úgy emlékszik, 20 éve is megvan annak, hogy hasonló tragédia következett volna be a körzetében.

További cikkek

Covid

Müller Cecília: Tízből kilenc megbetegedést már az omikron variáns okoz - videó

Stop

Ennek a 4 intézkedésnek nagyon sok magyar fog örülni

Ez is érdekelhet

ripost.hu

A szerencse forgandó, de ennek a 3 jegynek idén nem lesz oka panaszra

metropol.hu

Brutális mínuszok jönnek, percek alatt több centis hó esik le

she.life.hu

Mészöly Miklós összes gyarlósága kevés volt ahhoz, hogy Polcz Alaine elhagyja őt

vg.hu

Kiderült, fertőző-e a koronavírus szoptatáskor

kisalfold.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt a bakonykoppányi nő

origo.hu

Kínos helyzetbe hozták magukat az AMD sajtósai

nemzetisport.hu

Videó: amikor Adrian Lewis vakon dobta be az utolsó nyilát a tripla 20-ba

vg.hu

Megbokrosodott hirtelen a forint, de nincs egyedül

metropol.hu

Betelt nála a pohár – A királynő kizárhatja Meghant és Harryt a családból

nemzetisport.hu

Női kézi BL: Győri Audi ETO–Krim Ljubljana élőben az NSO-n!

ripost.hu

25 évesen halt bele a Covidba Dóri: Még az újszülött babáját sem láthatta