Aktuális

Élete végéig lakhat az ajándékházban a békéscsabai hajléktalan

Bors

Létrehozva: 2017.11.23.

Mint mondják: minden jó, ha a vége jó.

Teljesen alkalmazkodott felfordult életéhez és berendezkedett új otthonába Dezső bácsi, a békéscsabai hajléktalan, akit nemrég egy háromszobás házhoz juttatott jótevője.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk: egy sikeres vállalkozó, Gabnai Csaba talált a földönfutóra a saját építkezésén. Először ki akarta dobni, de megesett rajta a szíve. Csaba ruhákkal, vastag takaróval, hőszigetelt ágybetéttel, étellel és gyümölcsökkel lepte meg a férfit, s még munkát is szerzett neki. Az egyik barátja révén pedig egy új otthont is sikerült szereznie számára, amit mindössze rendben kell tartania, és a portán élő állatokat etetnie.

Dezső bácsit a minap újra meglátogatta Csaba, aki örömmel számolt be a Borsnak a legújabb fejleményekről.

– Teljesen alkalmazkodott az új környezetéhez. A barátom sokat dicséri, hiszen megcsinál szépen mindent, amit korábban ígért. Összebarátkoztak, napi kétszer is megy hozzá. Dezső bácsi élete végleg rendeződött, élete végéig lakhat a házban. Nagy örömmel mutatta az állatait amiket gondoz, abban maradtunk, hogy heti kétszer találkozni fogunk – újságolta boldogan a vállalkozó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek