Alvás

Öt szokás, amely alvászavart okozhat

H.A.

Létrehozva: 2023.07.21.

Manapság sokan szenvednek a rossz alvástól, és az emiatt kialakult fáradságtól. Ennek az öt szokásnak az elhagyása azonban javíthatja az alvás minőségét.

Fotó: Pexels

A kevés, vagy rossz minőségű alvás számos betegség okozója lehet. Ilyen például az immunrendszer gyengülése, vagy az agyműködés lassulása. Emellett rossz hatással lehet a mentális egészségre és hangulatingadozást okozhat.

Dr. Karak Rajan, aki több millió követővel büszkélkedhet a közösségi médiában, és orvosi ismereteire támaszkodva oszt meg tippeket az internet népével, az alábbi öt olyan szokást sorolta fel, melyek kikerülésével zavartalanabbul alszunk majd éjszaka.

1. Étkezés 
Dr. Rajan óva int attól, hogy a lefekvés előtti habzsolástól, ami növeli az emésztési zavarokat, ezzel pedig nyugtalanabbul, vagy nehezen alszunk el. Helyette 2-3 órával lefekvés előtt étkezzünk utoljára


2. Túlzott folyadékfogyasztás 
A bőséges vízfogyasztás egészségügyileg nélkülözhetetlen, ugyanakkor érdemes kordában tartani, mielőtt nyugovóra térnénk. Az orvos elmondása szerint ugyanis alvás közben a szervezet fokozza az ADH hormon termelését, amely visszatartja a vizeletet. Ha túl sokat iszunk lefekvés előtt, az elnyomja az ADH hormont termelődését, emiatt gyakrabban kell felkelnünk, hogy kimenjünk a mosdóba.

3. Túl magasra tekerjük a hőmérsékletet
Dr. Rajan elmondása szerint a test a testhőmérséklete csúcsát általában este 7 órakor éri el. Ezt követően leesik, ezzel pedig álmosságot okoz. Viszont, ha a szobánk vagy az ágyunk túl meleg, az megzavarhatja a természetes körforgást. Mint mondta: a testnek kicsit hűvösebbé kell válnia ahhoz, hogy minél gyorsabban elaludjunk.

4. Túl sok alkohol
Az alkohol, számos egyéb káros hatása mellett, az alvás minőségét és ciklusát is befolyásolhatja. Dr. Rajan magyarázata szerint az alkohol a REM alvást (avagy, azt a ciklust, amikor álmodunk), zavarja meg, emiatt pedig a teljes alvási ciklust is felborítja, és gyakrabban riadunk fel az éjszaka közepén.

5. Koffein lefekvés előtt
Dr. Rajan utolsó tippje az, ami talán a legkézenfekvőbb: néhány órával lefekvés előtt már kerüljük a koffeinforrásokat, mint amilyen a kávé is, amelyek éberebbé tesznek minket.

Amennyiben betartjuk az orvos javaslatait, és kerüljük ezt az öt szokást a lefekvés előtti órákban, garantáltan könnyebben merülünk álomba, és pihentebben ébredünk!
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715080216
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715080216
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715080216
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715080216
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715080216
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje