Ezo

Régóta vágytak rá: ennek a 4 csillagjegynek hoz boldogságot az április

Létrehozva: 2023.04.02.

Nagy változásokra számíthatunk áprilisban, 4 csillagjegy szülöttei pedig kifejezetten örülni fognak ennek a hónapnak. De kik ők? Most eláruljuk!

A Nap és a Kosban lévő Jupiter lángoló energiákat szabadít fel, szenvedélyt, bátorságot, míg az április 20-i napfogyatkozás után kezdődő Bika-szezon lassabb, mérsékeltebb tempót hoz el, melyben lesz időnk kiélvezni az élet örömeit. Négy csillagjegynek pedig kiváltképp jól sül el ez a hónap. Hogy kik ők, az Astronet segítségével fedjük fel.

horoszkóp, csillagjegy, ezo, ezotéria, álmok, vágyak, álmodozik, Shutterstock, Pixabay
Lesznek, akiknek kifejezetten sok öröme tartogat az április a csillagok szerint  Fotó: Shutterstock, Pixabay

Kos

Minden adott ahhoz, hogy a Kos igazán ragyogjon, tündököljön: Nap és a Jupiter a Kos jegyében jár, a Mars pedig elhagyva az Ikrek jegyét, belépett a Rákba. Harmónia vár rád otthon, emellett a munkahelyeden is emelkelhetsz, sőt még előre is léphetsz.

Bika

A Mekúr április 2-án belép Bikába. Mindez egy rendkívül előremutató, hatékony, aktív időszak kezdetét jelenti számodra: most valahogy minden úgy alakul, ahogy szeretnéd. Gyakorlatilag az élet minden területén célt érhetsz el, emellett az intuíciód érdekes felismerésekhez segít hozzá. Használd hát ki jól az áprilist!

Skorpió

Már nagyon vártad az igazi tavaszt, hogy kint lehss a friss levegőn. Ősz óta szinte minden idődet a munka foglalta le, de most, hogy uralkodó bolygód, a Mars hét hónap után végre elhagyta az Ikreket, kiléphetsz a mindennapok mókuskerekéből, és feltöltődhetsz élményekkel. Légy kíváncsi, nyitott, éber, és élvezd ki az élet nyújtotta örömöket!

Nyilas

Megnyugvást, békét és örömöt hoz neked április, ami már nagyon rád fért, főleg párkapcsolati szinten. Hét hónapon keresztül ugyanis, amíg a Mars az Ikrekben járt, nehézségekkel találtátok szembe magatok a pároddal. Április 10-én, hétfőn azonban a Vénusz belép az Ikrekbe, hogy kitakarítsa a Mars után maradt rendetlenségét, és elsimítsa a viszályokat, konfliktusokat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715059212
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192818_auto_resized.jpg
life.hu

Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát: az asszonyt hatalmas zúzódásokkal fotózták le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715059212
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715059212
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715059212
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715059212
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Vl4I1LzT88X3-pDdRdF3Kt7gc8z4N-C8RVnnDpdUVXI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhkNGFkNDY2MzIyYjQ2OTZhNmJmMWM0YjI3ODM2ZTcy.jpg
Váltás

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje