Test és lélek

Figyelem, hölgyek! Orgazmust idézhet elő az edzőtermi tréning

Bors

Létrehozva: 2018.02.27.

<p>Ha eddig halogatta a spor­tot, itt egy ok, hogy elkezdje: egyre több nő képes átélni a gyönyört edzés közben. </p>

Forrás: Thinkstock

A XX. század közepén figyeltek fel a jelenségre, amelyet az angolban már el is neveztek „coregasmnak”. Többnyire a haserősítő gyakorlatok, futás és súlyemelés közben idézhető elő a edzőtermi orgazmus.

– Az alhasi, csípőizmokat megmozgató edzés során a hüvely izomzata is összehúzódhat, aminek köszönhetően olyan érzésük lehet a hölgyeknek, mint a hagyományos orgazmus során – magyarázza a Borsnak egy személyi edző, aki a következő történet miatt azt kérte, ne írjuk le a nevét.

– A hasizomzat erősítésére függeszkedésből csináltam lábfelhúzásokat. Már nagyon elfáradtam, a nagy erőlködésben végül leugrottam, amikor valami nagyon szokatlant éreztem. Kirázott a hideg, nem tartott sokáig, fájdalom is volt benne, de jólesett.

Hogy a férfiakkal mi a helyzet?

Sajnos ez a nők specialitása – tette hozzá sejtelmesen. Az ismert ökölvívónőt, Miló Vikit is megkerestük a témával kapcsolatban, de nevetve közölte: harminc éve keményen edz, de ilyenről még nem hallott.

A fizikai terhelés által kiváltott gyönyör létezéséről először egy amerikai szexológus, Alfred Kinsey írt 1953-ban megjelent tanulmányában, amelyből kiderül: női interjúalanyai 5 százaléka beszélt arról, hogy edzés közben érzett már orgazmust. Egy másik, néhány éve végzett felmérés során ötszázharminc nőt kérdeztek a témában az él­mé­nyeikkel kapcsolatban. Kiderült, a hölgyek fele élt már át ha­sonlót, legtöbben a hagyományos orgazmus előtti pillanathoz hasonlították. Szakértők szerint az érzés ki­váltására nincs bevált recept, mindenkinek magának kell kitapasztalnia, melyik mozgás idézi elő a gyönyört. A lényeg, hogy feszegessék a határokat, csináljanak legalább eggyel több felülést, mint amennyit bírnának.

A csiklót is izgathatja

Az edzőtermi gyakorlatok a test minden részét megmozgatják. Egy általunk megkérdezett szexuálpszichológus szerint a nők gyakran kitárulkoznak a helyes, izmos pasik miatt, ez pedig hatással van az érzelmeikre és a vágyaikra egyaránt.

– A súlyzós vagy akár szabad testsúlyos gyakorlatok közben előfordulhat az is, hogy a csiklójukat izgatja a mozgás.

A hüvely környéki izmok intenzív használatával pedig úgy tudják kialakítani a kielégülés élményét, hogy azzal testileg és szexuálisan is pozitívan élhetik meg a tornát – mondta a Borsnak dr. Rusz Edit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191841_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17175906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/EN7bgfHhltKMAu0pxszky6XUY-mEZw2o7JaaniVxXe4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcwZmVkMmNlYzFiMTQ3OTRiMTI1ZTFjYjVkMzE4MGEx.jpg
Favorit

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/lHj-gZZ6oiCS2RNd3pB-KKq_1mhzuWXfXN1d8qkgWVI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNmNlYzczNzdjNTQ3NmQ5MDMxOGM2NzljNzQ4NDk5.jpg
Kvíz

Egybe vagy külön? A többségnek fogalma sincs, hogy kell írni ezeket a szavakat