Sport

Vége: mindenki kihátrált Kiss László mögül

Bors

Létrehozva: 2016.05.10.

<p>Szinte már biztos, hogy Kiss nevét elhagyják a százhalombattai uszodáról.</p>

A halottnak mondott áldozat, Takáts Zsuzsanna interjúja az RTL Klubon alapvetően helyezte más megvilágításba Kiss László erőszakos nemi közösülési ügyét. Most már ugyanis azok is kihátráltak a kapitány mögül, akik eddig fenntartásokkal kezelték a történteket. 

A százhalombattai képviselő-testületben például eddig csak fontolgatták, mi legyen Kiss díszpolgári címével, illetőleg a városi uszodával, amely a nevét viseli, de most már valószínűleg mindkettőtől megfosztják.

– Eddig is fenntartásokkal kezeltem Kissék megnyilatkozásait, és nem tetszett, ahogy relativizált, de a szombati események ennek a végére is pontot tettek. Ez egy sakk-matt helyzet. Remélem, a százhalombattai képviselő-testület a díszpolgári cím visszavonása, illetve az uszoda nevének megváltoztatása mellett dönt – nyilatkozta Nagy Balázs fideszes önkormányzati képviselő. Közben az uszodánál aktivisták már le is takarták Kiss nevét egy lepedővel.

A lemondott korábbi szövetségi úszókapitány eddig azzal védekezett, hogy koncepciós per áldozata volt, és perújrafelvételt kezdeményez. Ügyvédje, Bánáti János a múlt héten ki is kérte a levéltárból az 1961-es ügy aktáit, ám Zsuzsanna nyilatkozata  után kétséges, van-e bármi értelme Kissnek és társainak – Lantos Lászlónak és Várszegi Lajosnak – saját igazuk mellett kardoskodniuk.

– Nem lesz könnyű dolga – mondta a Népszabadságnak az úszókat egykor kihallgató rendőrtiszt, Martinkó Károly, aki elmondta, semmilyen pressziót nem gyakoroltak a tanúkra a kihallgatás során, hiába próbált ezzel érvelni a védelem. 

Papp: Nem ez volt az első

– El tudom képzelni, hogy ötvenöt év távlatából valóban nem emlékszik, milyen indokkal csalták be abba a helyiségbe, ahol az erőszak történt. És ne feledjük, milyen trauma érte – mondta a Borsnak Papp Gergő, az RTL Klub riportere, aki az interjút készítette Zsuzsannával.

Papp szerint az asszony esete nem volt egyedi, amit alátámaszt, hogy a periratban is szerepel egy másik áldozat. A fiatal, jó kiállású úszók alighanem tényleg sok lányt megkaphattak, bizonyára voltak olyanok, akik valóban könnyen adták magukat – Gergő szerint egyikükre utalhatott például Aczél Endre –, de ha kellett, erőszakot alkalmaztak. – Az a benyomásom, hogy élsportolóként azt hitték, ők ezt is megtehetik. Diliből, mint egy banda balhéból erőszakoskodtak, hatalomfitogtatás volt ez részükről. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított